Szakál Aurél (szerk.): …Legyen világosság - Thorma János Múzeum könyvei 34. (Kiskunhalas, 2011)
Emberek és emlékek - Lehóczki György–Raáb András: Kiskunhalasi zsidó életrajzi lexikon
apja segítségével egy magánszanatóriumot létesített, amit 1933 októberében a Szent Imre utca 2. alatt meg is nyitott. A szanatórium az akkori legmodernebb műszerezettséggel volt ellátva. Az intézménynek igen jó híre volt, és egészen 1944-ig Kálmán József vezetésével működött. Ekkor légókórháznak nevezték ki. Nős volt már, amikor pár hetes gyermekével, idős szüleivel, rokonságával egy csehországi munkáslágerbe deportálták. A kiskunhalasiak deportálásának történetét a Magyar Izraleiták Országos Képviselete 1975-76 Évkönyvében Anégy kosár története címmel írta meg. 1945-ben tértek haza. A kifosztott lakásban ismét az emberek gyógyítása volt számára az elsőrendű feladat. Rövid időre kapta vissza csak rendelőjét, mivel azt az államosításkor kisajították. Ezen intézmény lett a városi szakorvosi rendelő, ahol Kálmán József maga is dolgozhatott. Nyugdíjazása után folytatta magánrendelését. Számára szent kötelesség volt a beteg ember gyógyítása. Kiválló diagnoszta volt. Ekkor már, mint belgyógyász és röntgen szakorvos működött. Dohány József rabbi távozása után - mikor a gyülekezet nem talált új rabbit - ő tartotta össze a halasi zsidóságot. Két évtizeden keresztül minden péntek este és szombaton ő imádkozott. Ismerte a nagy ünnepek rituális szokásait és pontosan levezette az ünnepi istentiszteleteket is. Az akkori hitközség elnökével, néhai Grósz Lajos gyógyszerésszel 1974-75-ben felújították a zsinagógát. Kálmán József a szó legnemesebb értelmében zsidó volt. Ezt a nagytudású orvost, a müveit tájékozott és széleslátókörű embert 1995. december 4-én ragadta el a halál. Sírja Budapesten található. Forrás: Dr. Kálmán Józsefné közlése Köves Iván professzor 1926. május 26-án született Kiskunhalason. Édesanyja: Stem Ilona, édesapja: Schwarcz Károly kereskedő volt. Iskoláit Kiskunhalason kezdte, majd Debrecenben folytatta. Budapesten Zeneművészeti Akadémiát végzett, csellista. Bécsben zenetudományt és filozófiát hallgatott és Rozsnyai Zoltán barátjával megalapította a Philharmo- nica Hungaricát. Ekkor találkozott a fotózással. 1958-ban a párizsi Realité nemzetközi fotókiállításon a 6000 pályamű közül ő nyeri el az 1. és a 3. díjat, valamint 7. helyezést ér el. A zsűri egyik tagja Pablo Picasso volt. 1960-ban a német parlament meghívására a vesztfáliai Mariban telepszik le. 1962-ben a palermói nemzetközi versenyen a Világ legjobb fotója címmel ismerték el a Jövővízió című alkotását. Bel- és külföldi múzeumokban számos kiállítása volt. 1963-ban a híres dortmundi Fritz-Henzler-Haus- ban Tézis-antitézis címmel a filozófiai képnyelvről nyílt kiállítása, melyet Theodor Adorno professzor nyitott meg. 1963-tól 1969-ig megjelent több képes dokumentációja, didaktikai, művészetfilozófiai írása. Nevéhez fűződik a vizuális kommunikáció fogalma. Elsőként alkalmazta az alkotó fotográfiát építészeti elemként. Justitia című 180 négyzetméteres fotófreskója Mariban egy gimnázium mennyezetén, a Best Zeit Story című fotófreskója ugyanebben a városban egy uszoda belső falán látható. 1972-ben az Osnabrücki Kultúrtörténeti Múzeumban volt Absztráció című nemzetközi kiállításának premierje, s ugyanakkor jelent meg azonos címmel egy tanulmány, amely a dialektikus képnyelv analízisét tartalmazza. 1976-ban Kommunikatív meditáció című könyve a münsteri püspökség megbízásából készült. 1969 és 1988 Köves Iván 274
