Szakál Aurél (szerk.): …Legyen világosság - Thorma János Múzeum könyvei 34. (Kiskunhalas, 2011)
A kiskunhalasi zsidóság életének keretei - Somodi Henrietta: A kiskunhalasi zsinagóga kegytárgyai
A kiskunhalasi zsinagóga kegytárgyai Somodi Henrietta Amikor a kiskunhalasi zsinagóga és zsidó közösség kegytárgyait kell bemutatni egyszerű helyzetben vagyok, mivel a közösség kegytárgyainak nagy része átvészelte a holocaust pusztítását. Olyan tárgyak ezek, amelyek mesélnek és beszélnek közel 100-120 évről. Olyan tárgyak, amelyek évtizedeket és évszázadokat éltek át vagy túl. Emlékeztetői eseményeknek és személyeknek, a hitközség virágzó és nehéz éveket megélt korszakának. Mára sokszor csak a tárgy emlékeztet az egykori adományozó vagy készíttető személyére, vagy nevére. Magyarország számtalan hitközségének tárgyai nagyrészt elpusztultak, megsemmisültek. Sok esetben ma csak egy Tóratekercsből kivágott cipőtalpbetét, vagy az egykori zsinagóga egyik kilincse vagy lámpása emlékeztet az egykor virágzó és nagy számú közösségre. Megannyi példával tudnám érzékeltetni azt, hogy mennyi maradt meg a magyarországi kisebb-nagyobb hitközségekből. Sokszor el sem tudjuk képzelni azt, hogy ma, nincs ami, vagy aki emlékeztessen. Kiskunhalason szerencsére ez másképpen történt. Mivel a hitközség folyamatosan, - csak igen rövid megszakítással - működött, így a kegytárgyainak zöme megmaradt, és mesélhetnek 150 év távlatából is. A zsidó kegytárgyaknak és a zsinagóga felszerelési tárgyainak nem pusztán díszítő feladatuk van, hanem minden egyes darab jelentést hordoz. Minden egyes tárgynak, dísznek és motívumnak megvan a maga jelentése. Akiskunhalasi zsinagóga megőrzött és megmaradt kegytárgyain keresztül mutatom be a zsidó ünnepeket és szokásokat. Ma a hitközséghez tartozó kegytárgyak zöme a zsinagógában található, csak néhányat őriznek belőle a közösség által használt kultúrteremben. Ezek a tárgyak ma ugyanúgy szerepet kapnak a vallási rítusban, mint akár 50 vagy 100 évvel ezelőtt. A zsinagóga előcsarnokában található perselyről és a rituális kézmosóról már az előző fejezetben szóltam. A belső tér és az Istentiszteletek legmeghatározóbb eleme, ami köré tulajdonképpen a zsinagóga és a rítus csoportosul, a tóratekercs. Ez a tekercs, a legfontosabb és egyben az egyetlen „szent” liturgiái tárgy a zsinagógában. Jelenléte megszenteli a belső teret, általa válik kitüntetett hellyé a ffigyszekrény. A Tóra szövege Mózes öt könyve, azok a törvények, amelyeket a zsidó hit szerint Mózes a Sinai hegyen Istentől kapott. A Tórát egy év alatt olvassuk fel a zsinagógákban hétfőn, csütörtökön és szombaton, illetve a böjt és ünnepnapokon. Ezért a Tórát heti szakaszokra, szidrákra osztották be, így minden hétnek megvan a maga szidrája, amit olvasnak. A Tóránál jelenti be az apa a gyermeke születését, ha lánya született, a nevét is. A Tórát pergamenre, külön e célra készített tintával, külön megállapított írásszabály szerint kell készíteni. A Tórát kizárólag csak fekete tintával szabad írni, a lapokat hasábokra osztják. Egy hasábon kb. 40-50 sor van, egy sorban pedig 40-50 betű van, bár erre külön szabály nincs. Egy lapon kb. 4-5 hasáb fér el, majd a megírt lapokat összevarrják. Ez a könyv megőrizte az Eszter könyvvel együtt a tekercsformát. A Tóratekercset az Észter- tekerccsel ellentétben két farúdra - éc hájjim, életfa - erősítik. A rúdnak a szövegrészen túlnyúló fogója egyben a támaszték is, ha a tekercset nem kézben tartják. Az askenáz zsidók az élet fája fölé tórakoronát, vagy gránátalma formájú díszt tesznek, a szefárdok viszont sisakformában képzik ki a rúd végét. A kiskunhalasi hitközség életfájának végződése min189
