Szakál Aurél (szerk.): …Legyen világosság - Thorma János Múzeum könyvei 34. (Kiskunhalas, 2011)
A kiskunhalasi zsidóság életének keretei - Somodi Henrietta: A kiskunhalasi zsinagóga és épületegyüttesei
Azonban mégis ezt az 1850-1890-ig tartó időszakot tekinthetjük a halasi hitközség fénykorának, mert 1891 -tői lassú hanyatlás következett be. Többek között azért nevezhetjük fénykorának ezt a 40 évet, mert ebben az időszakban erősödik meg a halasi hitélet, a hitközség létszáma ebben az időszakban duzzad fel, épül fel a zsinagóga, és épülnek ki az egyéb, és az általam már bemutatott egyéb hitközségi épületek is. A Béke utca és a Kossuth utca által határolt telken ebben az időszakban alakul ki az a mai napig is látható zárt tér, egység, amely egy szilárd és biztos alapon álló hitközség bizonyítéka lehet napjainkban is. Eddig még nem szóltam a hitközség legnagyobb és legszentebb épületéről, és ennek az épületegyüttesnek legfontosabb részéről, a zsinagógáról. Ahhoz, hogy a kiskunhalasi zsinagógáról képet kapjunk, ismernünk kell a hazai zsinagógák elrendezését, és ezen belül az ortodox zsinagógák építészeti jegyeit is. Mint arról már az előzőekben szóltam, a hitközség zsinagóga céljára kisebb épületet bérelt, majd a már említett 1857-ben kérik a hitközség előjárói a zsinagóga felépítéséhez szükséges engedélyeket a városi tanácstól. 1861-ben pedig felépül a templom, amely egészen 1939-ig a régi formájában állott fenn. Mivel a hitközség már az ortodox-neológ szakadás előtt is erősen ortodoxnak vallotta magát, ez meghatározója volt a zsinagóga és az egyéb hitközséghez tartozó épületegyüttesek kialakításában és építészeti jegyeinek megformálásában is. Mivel az ortodox zsinagóga építészeti jegyei, belső elrendezése egészen más, mint a neológ zsinagóga megtervezése, így röviden szeretném bemutatni ezeket a változtatásokat. Mircea Eliade román vallástörténész szerint az építés szent cselekedet, a mi világunk centrumba állítása. A világ középpontja pedig mindig maga az Isten. A zsinagóga minden olyan épület vagy helység, amely imádkozásra szolgál. A zsinagógának mindig ez volt a célja, és ez is marad. A rabbinikus irodalomban mindössze egyszer említik (Babiloni Talmud, Gittin 39b) „imaházként”, bét tefüláként. Az első megjelenésétől fogva, az Első Templom i.e. 587-ben történt lerombolása utáni időktől Bét Kneszet: Gyűlés Háza, Gyülekezet Háza néven szerepelt. A görög szó, amellyel a zsidók a zsidók imádkozó helyét megnevezték, és amelyből a zsinagóga szó származik, a bét Kneszet só szerinti fordítása. Irodalmi nyomait, a Szentírásból, a Talmudból, a Midrásból, de Josephustól is ismerjük. Azóta folyamatossága biztosított a teológiában, a művészetekben, a tudományokban, a társadalom tudatában és az emlékekben. A zsinagógák architektúrájának fejlődését figyelembe véve, ez az épülettípus is magán viseli a nemzetközi stílustörténet hatását, a befogadó országok egyedi nemzeti jellegzetességét. A zsidók első kultuszépítményének részletes leírását a Szentírásból, Mózes második könyvéből ismerjük. Ez a pusztai vándorlás idején felállított Szentsátor vagy más néven frigysátor: Óhel Moed, a gyülekezet sátora nyújtott, négyszög formában épült, előtte nagy pitvarral, illetve udvarral, amelyben az oltár állt az égőáldozatok számára. Maga a sátor két részre oszlott, a szentélyre és a szentek szentjére. A kettőt drágamívű kárpit választotta el egymástól. A szentélyben ál lőtt a kenyér asztala, a hétkarú, arany gyertyatartó, amenóra, és az arannyal borított oltár. A szentek szentjében őrizték a frigyládát, a mózesi törvénytáblákkal. Ez a szentsátor nem volt helyhez kötve, mivel Izrael fiai vándorlásuk idején magukkal vitték. Ilyen előre elkészített, elemekből összerakott hordozható szentélyek már korábban Egyiptomban is léteztek. A sátorhoz szükséges anyagokat az izraeliták részben Egyiptomból hozták magukkal. A Sinai pusztában akácfából volt elég, a szükséges bőrt pedig nyájaik biztosították. A sátort kizárólag Isten hajlékának szánták, nem pedig tömegek befogadására épült, a szentélybe csak a papok léphettek be, a nép gyülekező helye az udvar volt. Dávid király Jeruzsálem elfoglalása után elhatározta, hogy a szentsátort templommá építteti át, ezzel megteremtve a központi kultuszhelyet. Az építkezést fia Salamon király, 180
