Szakál Aurél (szerk.): …Legyen világosság - Thorma János Múzeum könyvei 34. (Kiskunhalas, 2011)
A kiskunhalasi zsidóság életének keretei - Somodi Henrietta: A kiskunhalasi zsinagóga és épületegyüttesei
fontos szerepet betöltő, kegyeletes és betegápolási célokat szolgáló egyesület 1851-ben Hofmeister Ignác és Reinitz Bernát szorgalmazására felmérette és jegyzőkönyveztette a zsidó temetőt. 1857. február 14-én a halasi zsidók azt jelentették a városi tanácsnak, hogy felsőbb parancsra önálló és állandó rabbinátust és egyházat alapítottak Kiskunmajsa csatlakozásával, és imaház építésére, valamint az ahhoz szükséges beltelek vételére kértek engedélyt. Atanács az építéshez hozzájárult. A hitközség első főrabbija, Szófer Suszmann 1856-1886-ig működött Kiskunhalason. Az ő tevékenysége alatt épül fel a templom is, amelyről később részletesen szólók. A rabbi a templomi szolgálaton kívül is buzgó munkásságot fejtett ki, ugyanis számtalan intézmény, jótékonyság célját szolgáló egyesület létrehozása fűződik a nevéhez. Az 1860-ban felépült zsinagóga körül kialakulnak a ma is egységes, zárt rendszerben látható egyéb közösségi épületek is. A papiak a zsinagóga közvetlen szomszédságában kap helyet. Az 1850-es években épült épületben ma teljesen átalakított formában - a közösségi termek és a téli imaterem található. Az épületben korábban is volt a közösség számára kialakított téli imaterem, valamint itt lakott a mindenkori rabbi családjával együtt. A papiak mellett volt a fürdőépület. Ennek pontos építési dátumát nem tudjuk, valószínűleg az 1850-es évekre datálható. Az épületet teljesen átalakították, ma már nem is tartozik szervesen az udvarhoz. A mikve, a rituális fürdő törvényeivel külön talmud traktátus, a Mikváót foglalkozik. A mikve a házasságkötés előtt álló hajadonoknak, és a havi tisztulás után az asszonyoknak a vallás higiéniai előírásainak megőrzése végett álljon rendelkezésükre. A mikvében kell alámerülniük a zsidó vallásra betérőknek is. A vásárolt új edényeket is ott merítik alá. A vallásos emberek pénteken, ünnepek alkalmával, de különösképpen Jóm Kippurkor (engesztelés napján) mennek el a mikvébe. A mikvét a kiskunhalasi hitközség tagjai, közel 100 éven keresztül használták, még a közösség 1968-ban úgy határozott, hogy az épületet eladja. Ma teljesen átalakított formában, az udvarhoz szervesen nem tartozva áll az épület. A hitközség életéhez visszatérve, 1860-ban felépül a zsinagóga, amelyről a következőkben részletesen szólók, továbbá felépülnek az egyéb közösséghez tartozó épületek is. így a kántor illetve a gondnok lakása. A ház maga egyszerű, kisvárosi polgárház, amelyet az idők folyamán többször és többféleképpen átépítettek. A kántor, héberül házán, a gyülekezet küldöttjeként a sliách ciburnak a szerepét töltötte be. A nagyobb gyülekezetekben, így Kiskunhalason is főállású kántor volt. A kántor általában a szombati és az ünnepi Istentiszteleteket szokta levezetni, fel szokták kérni esküvőkön, temetéseken, amikor a szertartás rendjébe az éneklés is tartozik. A kántornak értenie kell, amit mond, ismernie kell a héber imák jelentését, és őszinte hittel kell elmondani őket. A házán a fából készült bimán állt, és részleteket olvasott a Tórából. Segített a gyerekek oktatásában, és az imák sorrendjének elrendezésében. Tehát az épület egyik részében élt a mindenkori főállású hazán a családjával, még a másik részben lakott a templomszolga, vagy sámás. A sámásnak számtalan feladata van a zsinagógában, a napi Istentiszteletekre kell felügyelnie, gondoskodnia kell az imakönyvekről, a tekercsekről. Gyakran szerepel, mint Tórafelolvasó, vagy a kántor helyettese. Sokféle módon segít a rabbinak, a legkülönfélébb feladatok hárulnak rá. Ebben a ma is álló épületegyüttesben éltek és végezték feladatukat a kiskunhalasi hitközség mindenkori kántorai és templomszolgái. 178
