Bereznai Zsuzsanna - Nagy Czirok László: A hajdani halasi nép humora - Thorma János Múzeum könyvei 33. (Kiskunhalas, 2011)
Nagy Czirok László: Válogatott Kiskunhalasi anekdoták
- Már vöszöm is elő a sallangos kostökacskóm - beszélte fölényesen Pista bácsi, aztán hajítja oda a szót hozzá:- Tessék tőteni! Hát, tuggyátok, összebarátkoztunk. Addig hánytuk-vetöttük a szót, mögtudtam, hogy kivel is van dolgom. Möntünk aztán - tudjátok - karonfogva. Mikor másodszor töltött a fenség, aszongya neköm:- Ugyan Pista, tudnál-e ebbül a jó dohánybul neköm is küldeni?- Tudok, fenség, akár egy hatökrös szekérrel is!- Legjobb lesz, ha te magad hozod el Alcsútra, aztán majd barátkozunk. Gyere bátran, a lakáj majd beereszt! El is möntem hamarosan az én előkelő barátomhoz egy emelet csomós dohánnyal. Szívesen is fogadott, de alighogy egy versöt beszélgettünk, ránk nyit ám a bérös, aztán panaszolja, hogy mögveszött az ökör. Aszongya erre az én főherceg barátom:- Gyerünk, Pista! Nízzünk szét a pincében is, nincs-e veszött bor is! * Mikor technikus voltam Pestön (sose volt az), akkor csinálták - tudjátok - a vízműveket. Egyször valahun elakadt a masina, nem is bírták elindítani. Mikor már úgy volt, hogy az egész Tabánt elönti a víz, neköm telefonáltak.- Gyere má, Pista, csináljá valamit, mert az egész Tabánt elönti a víz! Mög is jelöniem a tötthelyön, röndbe is hoztam mindönt úgy, hogy máig se vót, de nem is lösz baj a vízműveknél. * Kehes volt egyszer Pista bácsi. Fuldoklóit is egy kicsit. A jankai javasasszonyhoz igazították, hogy az majd segít rajta.- Föl is kerestem, halljátok, azt a javasasszonyt, vesse ki a föld! - mesélte Pista bácsi - de csak fokhagymát ajánlott, hogy azt nyeldössek hónap számra, de csak girizdönként. Szót is fogadtam neki. Egyször, úgy jó két hónap múlva, disznótorba vagyok ám hivatalos. Bevastagodtam. Egyszer csak elkezdett velem a világ forogni. Kimék az udvarra, hát szépen süt a hold. No, Pista, gondoltam, mög éröztem is, ezt a jó vacsorát nyilván nem viszöd el. Ki is gyütt mindön, a sok fokhagyma is, de már akkorra mindön hajmának jó nagy hajtása vót. * Egy zúzos hideg téli reggel e szókkal állított be hozzám Józsa Gábor tréfamester:- Elhiszi-e „ kegyelmes sógorom ”, hogy ha engöm most kitönnének a fagyra, hát nem fagynék mög? Mert hét bőr van rajtam!- Hogy-hogy? — kérdeztem, barackpálinkás pohárral a kezemben, amit mindjárt nyújtok is át neki. Az öreg leereszti a pálinkát, s „ mögöl, ha több nem lösz ” szokásos szavai után így válaszolt:- Hát nízze, kegyelmes sógorom! A kabátom lóbőr, a gallér kutyabőr, a belseje báránybőr, a kismándlim kecskebőr, a belseje öreg birkabőr. Még magamon is van egy bőr! Amely magyar így öltözik, az né féljön a haláltul, se a Szent Mihály lovátul! 141
