Bereznai Zsuzsanna - Nagy Czirok László: A hajdani halasi nép humora - Thorma János Múzeum könyvei 33. (Kiskunhalas, 2011)
Bereznai Zsuzsanna: Népi humor Kiskunhalason
- Nem baj! - vonta meg a vállát a betyár - Hiába is lőtt vonal... Úgy köllött a lovamat fölemelni! * A Ihatsz mostmár örökké!88 Két fáradt betyár a monostori erdőben lepihent. Tanakodtak, hogy kettejük közül melyik alhat és melyikük őrködjön, nehogy a pandúrok meglephessék őket. Megegyeztek, hogy az alvásban egymást váltják, majd sorsot húztak. Az első jól aludt már, hát a másik fölkeltette, s ő tért nyugovóra. Ámde az első, akinek őrködnie kellett volna, újra elálmosodott. Eközben a pandúrok - lovaik lába nyomán - felcsapásolták őket. Aludt mind a kettő. Fegyvereiket elszedték, az alvókat megvasalták. Ebben az időben statárium volt. Hajtották őket egyenesen Félegyházára, ott pedig akasztófára ítélték őket. Út közben így dorgálta meg vétkes cimboráját a másik:- No, ha azt a kis időt nem bírtad ki ébren, alhatsz most már örökké! * Sas Mihály csalafintaságai89 Pásztorember volt Halason a múlt század középső idején Sas Mihály. Kisebb-na- gyobb csíntevései mellett arról is emlegetik, hogy pásztorbotját senkinek sem engedte megfogni, és hogy még három ágra befont hajat viselt. Vaskalapját maradékaitól megszereztem, azt ma is a halasi múzeum őrzi. Mint öreg Modok Sándor, régi pásztoros ember, elbeszélte: testvére, Sas Sándor, kurtagulyás volt Thorma Ferencnél. Egy Szilveszter napján Mihály öccsét megbízta, hogy legyen ott a jószágnál, mert ő hazamegy a városra, „hálaadásra ”. Mikor beesteledett, Mihály a bátyja szűrét magára terítette, faképnél hagyta a jószágot, ő is hazaindult. Hogy azonban bátyjával ne találkozzon, Jakab Mihály ménes- és barmos gulyás számadó házához tért be. A számadó távollétében mint jó ismerőst fogadta a gazdasszony. Éppen csak vacsorát főzött. Míg Jakabné a katlan körül bajmolódott, Sas magára vette a gazda rajthuzliját, ezüst gombos kismándliját, fejére tette annak ünneplő, nagyszélű kalapját, ürügyül vetve, hogy vacsoráig kerül egyet a városban. Jakabné ráparancsolt: siessen vissza, mert félóra múlva készen lesz a vacsora, szívesen látja őt is. Telt-múlt az idő, de Mihályunkat hiába várta. Másnap, amikor a számadó hazaért, felesége elújságolta, hogy a Mihállyal hogyan járt.- Hű, az áldóját, az nem hozza ám vissza a ruháimat! - suhikolt a számadó. Mint kisült, Mihály lement a szabadkai méneshez. Ott jól ismerték, de - újév lévén- csak egy bojtár tartózkodott a ménesnél. Estére kelvén azt mondja a bojtárnak:- No, te lefekhetsz, majd én vigyázok! 88 NAGY CZIROK László 1965. 235. 89 NAGY CZIROK László 1965. 238-239. 49
