Bereznai Zsuzsanna - Nagy Czirok László: A hajdani halasi nép humora - Thorma János Múzeum könyvei 33. (Kiskunhalas, 2011)
Nagy Czirok László: Válogatott Kiskunhalasi anekdoták
elhajigált madzagokból jó hosszú kötelet fonnak, s egyik végét az asztal lábához, a másikat a kocsi kerekéhez kötik. Mikor a paraszt bevásárol, a kocsijával elindul, Kóbi bácsi asztala feldől, s a széjjelszóródott cukorkákból a gyerekek ingyen cukorkához jutnak. Szüry gazda csizmát vesz Szüry István nagygazda a cselédeinek a bérükbe járó csizmákat akarta megvenni. Emelgeti is az egyik sátorban a csizmákat. Mivelhogy elég avas ruha volt rajta, a csizmadia rászólt:- Nem a kend pénzéhez való az! Menjen kend onnan! Szüry szó nélkül átment a szomszéd sátorba. Az előbbi mester kinézte. Azt hitte, hogy lopni akar. Mikor Szüry hat pár puhaszárú csizmát kiválasztott, s az árát kifizette, az előző mester mérgében verte a fejét a sátorkaróhoz. Eladó a Mérges! Péter Pál kerületi komisszárusnak volt egy Mérges nevű, messzeföldön híres hátaslova. Buhin Mihály ökörcsordás is szemet vetett rá, de hiába. Nem volt eladó. Egy vásárutója alkalmával, mikor együtt poharazgattak a vásártéri Ürgés-kocs- mában, azt mondja Péter Pál Buhinnak:- No, Mihály! Eladó a Mérges!- Mi az ára?-500forint!- Elkelt! - mondja Buhin. Erre a komisszárius elövezette a Mérgest, majd kantárszáránálfogva bevezette az ivóba, hogy a Mérges tudományát is bemutassa. Megrakatta az asztalt borral, aztán cuppantott egyet, a Mérges meg a cuppantásra ugrotta keresztül a kocsmaasztalt. Ezt egymás után többször is megismételtette a Mérgessel, anélkül, hogy egyetlen üveg is eltört volna. Majd a közeli temető igen széles, igen mély árkát ugrotta keresztül a Mérges. Ez volt a halasi vásár legszebb, legnagyobb látványossága. A vásár jó rendje A vásár minden részén a jó rendre pandúrok ügyeltek. Ott somfordáit a kerületi komisszáros, Péter Pál is öt-hat hadnagyával, de csak addig ügyeltek a vásári rendre, míg a sütögetősátorokban a rezesbandák vidám hangjai mellett a kurjon- gatás — „Ej-haj, sohse halunk mög!” — el nem kezdődött. Mikor a sátorponyva tetején apró, utóbb nagyobb-nagyobb bökdösések lettek láthatók - mintha csak alulról ökörszarvak nyomkodnák a tétjét a ponyvának -, szóval mikor már rá lehetett mondani, hogy lobog a sátor teteje, nyilván következtethető volt, hogy rövidesen nemcsak zsivaj, lárma, hanem verekedés is lesz. A sátrak lobogását az idézte elő, hogy a benne mulató juhászok - tánc közben - a hónuk alá fogott kampós botjukkal bökdösték a sátorponyva tetejét, szánt szándékkal. Ha azután fordulás közben (rendszerint szándékosan) rátoppantott egyik a másiknak a lábára, ez már nem maradt szó nélkül, s szó szót követvén, megkezdődött a zsivaj. 149
