Gszelmann Ádám: Sűrűtajó iskolája - Thorma János Múzeum könyvei 32. (Kiskunhalas, 2001)
Kovács Károly: Előszó
Előszó A Sűrütajó iskolája című könyv emléket kíván állítani annak a 29 pedagógusnak, akik az intézményes iskolai oktatás 84 éve alatt pedagógus pályafutásuk hosszabb- rövidebb időszakát a tajói iskolába járó gyermekek oktatására, nevelésére áldozta. Hangsúlyozottan szerettük volna érzékeltetni Sváb Pálné Toncsi néni csaknem 50 évet átölelő pedagógiai munkásságát, amellyel férjével, Pali bácsival 37 évi együttmun- kálkodásnak köszönhetően Tajó arculatát, összetartó erejét megalkotta. Kossuth-díj, Apáczai Csere János-díj nélkül a három generációt átölelő tanítványok serege jutalmazta őket a legnagyobb tisztelettel, őszinte nagyrabecsüléssel, szívből jövő szeretettel. Ok voltak azok, akik a történelem viharos időszakaiban is hitet, erkölcsi tartást adtak a tanyavilág lakóinak, amelyből ma is erőt meríthetnek az öregdiákok. Gondolataikat, pedagógiai hitvallásukat a legteljesebb mértékig megvalósította, folytatta Anci néni (Varga La- josné), akit szintén szívébe zárt az iskolából kikerült diákok sokasága. Ugyanakkor emléket kívántunk állítani azoknak a karakteres tajói embereknek, akiknek kitartó erőfeszítései hozzájárultak az itt élők elviselhető, tartalmas életének megteremtéséhez. Toncsi néni, Pali bácsi, Anci néni, Lali bácsi, Lajos bácsi, Béla bácsi és még sorolhatnám ma is olyan „hívószó”, amely régi ismerősöket, iskolatársakat, barátokat helyez azonos hullámhosszra. A könyv őrizze emléküket, adja tovább az utókornak! Kovács Károly a tajói öregdiákok vezetője 6