Gszelmann Ádám: Sűrűtajó iskolája - Thorma János Múzeum könyvei 32. (Kiskunhalas, 2001)
Gszelmann Ádám: A tajói iskola múltja és jelene
1927-től Kerschbaummayer Antónia, majd pedig 1940-től Sváb Pál alkalmazásával, illetve házasságukkal hosszabb időre megnyugtató módon oldódott meg a több évtizedes probléma. Hosszú ideig ők jelentették az iskolában a stabilitást. Ők, és 1954-től Lovasi Anna jelentették a folyamatosságot a nevelői ellátottság terén, lényegében az iskola megszűnéséig. Mellettük 13-an tanítottak Tajón 1952 és 1975 között. Összesen 29-en tanítottak ebben az iskolában fennállásának 84 éve alatt, Lakatos Vincével egyet kell értenünk, aki a tanítókról így írt: „A kultúra őrtállói a tanyai tanítók, a puszták kultúrhősei.” Abban is igazat kell adnunk neki, amikor a tanyai iskolákat „a magyar műveltség végvárainak” nevezte, akik vállalták a mostoha körülmények között iskolába járó, istállóból átalakított iskolában is a tanítást.80 A város és az állam között létrejött megállapodás szerint a tanítók állami alkalmazottak lettek. A városra háruló feladatok közül a fűtés, a tatarozás, az iskola takarítása, kisebb felszerelési tárgyak és kisebb szemléltető eszközök vásárlása voltak a legjelentősebbek. E téren szinte folyamatos volt a súrlódás, a nézetkülönbség a tanyai iskolák igazgatói és tanítói, valamint a városi képviselőtestület és a hivatalnokok között. Amikor a tanítók panaszkodtak, hogy a „saját zsebük terhére takaríttatnak, vagy azt őnekik maguknak kell, mint iskolaszolgáknak elvégezniük”, a város vezetőitől csak gúnyos megjegyzéseket kaptak.81 1932-ben, amikor fontos szemléltető eszközök, térképek vásárlását kérték olyan indoklással, hogy az állam képviselője a tanfelügyelő is intézkedést helyezett kilátásba, az egyik képviselő így válaszolt: „Nincs olyan szerencsénk, hogy bezárják az iskolákat”. Amikor a takarításról volt szó ugyanez a képviselő kijelentette: „Dobjanak oda a tanítóknak mintegy 300 pengőt és az ügy el lesz intézve,” A hiányzó nyomtatványok ügyét úgy kívánta rendezni, hogy „vonalazzanak maguknak, nyáron úgyis ráérnek.”8“ A tanítók és a fenntartó esetenkénti nézetkülönbsége 1945 után is fennmaradt. Sok esetben kemény viták, kérvényezések révén sikerült csak az iskola fenntartását, működését biztosítani. Móra Ferenc nagyon sok írásában állít emléket a tanyai gyermekeknek és tanítóknak. „Legkedvesebb tankönyvem” című elbeszélésében így írt: „Én sokkal több tanyai tanítót ismerek, akinek szobrot állítanék, mint akire nem bíznék gyermeket”. Tajón ez a jelképes szoborállítás az utókor részéről megtörtént. A tanítók életkörülményei nem sokban különböztek a külterületen lakókétól, de nekik a közösség szervezőnek is kellett lenniük. A tanítói munka mellett járlatot kezeltek, az emberek tanácsadói, sokszor levélírói, néha „közjegyzői” voltak. Őket bízták meg összeírásokkal, statisztikai adatok gyűjtésével. 1945 után a tanító volt a tsz szervező, baromfiak oltója, választási biztos, népművelő, úttörővezető és még sok minden más is. Emellett családfő vagy családanya, ki gazdálkodásra is kényszerült, hogy családját el tudja tartani. Egyszóval minden időben mindenes volt. Osztatlan, vagy részben osztott iskolában tanítani a pedagógia leggöröngyösebb terepe. A tanyai iskolában tanítani másfajta munkát jelent, mint a városban. Sok időt igénylő felkészülés a napi 5-6 órára, hetitervek elkészítése, a javítási munka megsokszorozta a tanító munkaidejét. Másféle hátrányban is voltak. A várostól több mint húsz kilométerre, megfelelő közlekedés, vásárlási lehetőség, egészségügyi ellátottság, a legelemibb komfort nélkülözésével kellett végezni munkájukat. „Az egyetlen, az áldott emlékezetű, akit a régi magyar úri világ az értelmiség soraiból a száműzetésbe küldött, a tanyai tanító volt. És ő — akarta nem akarta - beszegődött a magányosság rács nélküli börtönébe zárt paraszt mellé lámpásnak, prófétának. A tanyai tanítók közel egy évszázadig vívták küzdelmüket a gazdasági-települési kényszer miatt 48
