Gszelmann Ádám: Sűrűtajó iskolája - Thorma János Múzeum könyvei 32. (Kiskunhalas, 2001)
Visszaemlékezések
Hogyan lettem tanító? Szerencsés embernek születtem, mert olyan pedagógusok tanítottak, akiknek bármelyikét példaképnek tekinthettem. Szerencsés voltam azért is, mert nekem az igazi édesanyám mellé, aki mindent megtett értünk, nevelőanyákat is adott az Isten. Pali bácsiék a Sziládyba irányítottak engem, de édesanyám nem tudta volna fizetni a kollégiumot. Ekkor Szabó Mária tanár nénim átvállalta a kollégiumi díjamat, és így a tőle örökölt iskolaköpenyben, valamint a Csendes Évától beszerzett matrózblúzban és sapkában megkezdhettem gimnazista éveimet. Engem lelkileg nagyon megviselt a családból való kiszakadás, az idegen környezet. Mindig nagyon vágytam haza, de a hazautazásra havonta egyszer volt csak lehetőségünk, vagy még akkor sem. Egy alkalommal, amikor édesanyám meglátogatott, kértem tőle egy kevés pénzt a havi sajtó befizetéséhez. Fogta a pénztárcáját és az összes pénzecskéjét kiborította nekem az asztalra. Ijedten kérdeztem, hogy vele mi lesz pénz nélkül. Megnyugtatott, hogy a ha- zaút ingyen van, mert kerékpárral jött, holnap meg visz a majsai piacra tojást és lesz pénze. Nehezen teltek az évek, de eljutottam az érettségiig. Amikor munkát kerestem, megtudtam Pali bácsiéktól, hogy a volt iskolámban lesz a következő tanévben üres tanítói állás. Elmagyarázták, hogy merre induljak ügyeim elintézésére. Elmentem tehát Kiskunhalason a Városi Művelődésügyi Osztály vezetőjéhez. Ezt a funkciót akkor Fekete Ba- lázsné látta el. Előterjesztettem neki a kérésemet, hogy szeretném megpályázni a tajói álláshelyet képesítés nélkül. Munkába állásomat engedélyezte, de ezeket a szavakat fűzte hozzá: Rendben van, de nem szeretném, ha ugródeszkának tekintenéd Tajót. 1969 szeptemberében boldogan kezdtem a munkát, pedig akkor még nem is tudtam, mire vállalkoztam. Kiderült, hogy az első osztály élére kerültem. Ki más segíthetett volna ezen a nehéz helyzeten, mint Toncsi néni. Megmutatta, hogyan kell heti tervet készíteni, osztálynaplót vezetni, hetekig együtt írtuk minden délután az óravázlatokat. Megismertetett sok szabállyal, módszerrel. Biztosan állíthatom, hogy nem csak írni és olvasni, de tanítani is ő tanított meg. Nagyon jól éreztem magam ebben a munkakörben és a volt tanáraim körében. Sok örömet okozott nekem a tanítás, de természetesen kudarcban is volt részem: Az olvasástanítás kezdeti szakaszában általában minden tanító néni megszenved azzal a folyamattal, amikor két hangot kell összefoglaltatni, méghozzá úgy, hogy a mássalhangzó áll elöl és követi a magánhangzó. Hogyne jelentett volna nekem problémát, aki először csináltam. Hiába próbáltam minden energiámat bevetve alkalmazni a Toncsi nénitől tanult remek módszereket, alig lett valami eredménye. Bánatosan mentem haza, eltervezve, hogy majd holnap folytatom. Elérkezett a másnapi olvasási óra és csodák csodája, a gyerekek úgy fújták az anyagot, mintha már réges régen tanulták volna.- Honnan tudjátok, hiszen tegnap még nem ment? - kérdeztem csodálkozva. — Az idős tanító néni megtanította velünk! - kiabálták ragyogó szemmel. Úgy történhetett az egész, hogy amíg ők az udvaron játszottak, várakoztak a délutáni tanításra, közéjük sétált Toncsi néni, fellelkesítette őket, hogy most nekem fognak meglepetést okozni és négy évtizedes tapasztalatát elővéve percek alatt megtanította nekik azt, amit nekem vért izzadva sem sikerült. Egy év múlva megkezdhettem tanulmányaimat a bajai tanítóképzőben levelezőn, munka mellett. Ekkor jött a következő nevelőanyám: Varga Lajosné. Anci néni elintézte nekem, hogy szállást és vacsorát kapjak, és hogy csodálatos estéket töltsék el Baján a 131
