Gszelmann Ádám: Sűrűtajó iskolája - Thorma János Múzeum könyvei 32. (Kiskunhalas, 2001)
Visszaemlékezések
52. A Sváb család, 1960. Balról: Sváb Antónia, Lovasi Anna, Szabó Mária, Sváb Pál, Sváb Pálné, Margit néni (Sváb Pálné testvére), Sváb Katalin Nagy családi találkozókat is rendeztünk, például Öreganya kerek számú születésnapja alkalmával. Ha több szállóvendégünk volt, sokszor át kellett adni az ágyunkat is, de számunkra minden kényelmetlenséget megért a „buli”. Voltak „szeretem” és „nemszeretem” látogatóink. A „nemszeretem” vendégek csak vendégszeretetet kaptak, a „szeretem” vendégeknek pedig szeretet is járt hozzá. Legkedveltebb rokonaink általában egy-két hetet minden évben nálunk töltöttek. Ilyenkor ment a tréfálkozás, kártyázás, virágos jókedv töltötte be a házat. Esténként kiültünk a szoborhoz, néztük a csillagokat, kerestük a csillagképeket, a jó szeműek pedig az űrhajókat is. A későbbi években a legszeretettebbek és legjobban vártak persze mi voltunk, lányaik, vejeik, unokáik. Mentünk is sokszor és örömmel. Együtt is és „részletekben” is. Pali papa és Toncsi mama vettek kiságyat, kis kádat, kis szekeret a „babinkóknak”. Képesek voltak autót fogadni, hogy Kecskemétről elhozzanak minket Tajóba családostul. 1976-tól családi segítséggel önjárókká váltunk. A 3 forintos benzin idejében lkg eperért is elcsábultunk Tajóba. A kicsik mindig versenyeztek, hogy ki látja meg először a fenyőfát és az iskolaépületet. Egy ízben így kiáltott fel valamelyikük: „ott a Tajó háza”! Azóta a családban mindig így emlegetjük. „Tajó házában” Toncsi mama és Pepi néni a konyhában sürögve, Pali papa az iskola teraszán leste érkezésünket. Pali papa mindig tartott dugiban csokit. Megmutatta a kis sünt, a kaptárba költözött egereket, libikókát csinált deszkából és farönkből. Hintát kötött a fára. Toncsi mama mesélt, kártyázott vagy társasjátékozott velük. Mentek a nagyszülőkkel és Pepi nénivel a boltba, szomszédba, etették a tyúkokat, csirkéket, keresték húsvétkor a virágok, bokrok alatt a csokit. Lovagoltak a kőturul nyakában, bújócskáztak a szobor körül, rajzoltak krétával a járdára, játszottak a Varga és Horváth csemetékkel. Még látták működni az iskolát, ültek az őket dédelgető nagylányok mellett az iskolapadban is. Nem felejtették el a másutt nem tapasztalt szép tajói szokást, hogy az egymással találkozók így köszöntek: - Dicsértessék a Jézus Krisztus! S a válasz: — Mindörökké, ámen! 118
