Vorák József: Halasi móringlevelek - Thorma János Múzeum könyvei 31. (Kiskunhalas, 2009)

Szerződő házasulandók

ros násznagyok száma (100., 109., 128., 132., 135., 139., 141., 146., 158., 159., 161., 163., 165. HSz). Ott, ahol egyik násznagy iparos, s ha erre nem találunk jelzést, gyanítható, hogy a menyasszonyt képviselte a szerződésben.

Amikor protestáns indításra a halasi polgárosulni vágyó katolikus parasztság is mó- ringolni kezdett, az iparosok sem akartak lemaradni a helyi szokások gyakorlatától, már csak azért se, mert ez magában is valahová való tartozást jelentett.

Természetes, hogy a fölfelé törekvő iparos családokkal még a parasztságnál is nagyobb mértéken jelentkeztek a vagyoni szempontok, s ez kívánatossá tette az egyezségek írásbeli rögzítését. Az is ez irányba mutatott, hogy ennek jogi kihatásait a katolikus parasztságnál jóval magasabb műveltségi szinten álló iparosok hamarosan, s előbbinél világosabban átlátták. Egyezségeik éppen úgy elénk tárják a céhek kötöttségeiből következett kényszerű érdekérvényesítést, a rideg vagyoni számvetést, mint a korban szinte példátlan előremutató felvilágosult, szabad szellemű, a vagyonnal alig törődő házasságot.

Az iparosok korszakunkban Halason akkor is kivételes helyzetűek voltak, ha a katolikus felekezethez tartoztak, A törzsökös protestáns városlakók között a XVIII. század végéig kevés iparos akadt. Egyes iparágak művelői teljesen hiányoztak. így a Halasra bevándorolt katolikus iparosok sokkal hamarabb illeszkedhettek be a város zárt paraszt társadalmába, mint a katolikus parasztság. Rangtartásukra jellemző Chéner Antal szitásmester menyasszony lánya és Lantza János vőlegény 1833-ból való házassági szerződésének szövege: „Minekutánna ... Feleségül Chéner Antal Szitás Mester Úr Leányát Erzsébethet el jegyeztem volna...” (12. HSz). A stíriai születésű vőlegényről, Lantza Jánosról a szerződésből semmit se tudhatunk meg. Horváth József szabómester leánya jövendő férjét a házassági szerződésben urazza: „...Más részről én Horváth Terézia, jövendő Férjemnek, Gröber Jósef Úrnak részemre tett ajánlását elfogadom...” (39. HSz). Gröber József szabómester 1841 -ben tartott lakodalmán a násznagy „Besnyey Zsigmond úr” volt. A „Ns”-ként (nemesként) tisztelt városi szenátor nem utasította vissza a jómódú iparos mester meghívását. A házassági szerződést Barina K. János helybéli nemzeti tanitó, mint a leány részéről násznagy írta. Őt az anyakönyvi bejegyzés (de csak itt és egyetlen alkalommal) a férfi násznagya „Barina János Professor úr”-ként tiszteli meg.

Feltételezhetnénk, hogy a móringolás szokását korszakunk elején az ide települt iparosok hozták magukkal. Ennek azonban éppen az ellenkezőjére vannak adataink. Ám bizonyosra vehetjük, hogy maga a szokás, amelynek elterjedésében az idegen (első sorban is német) származású, céhbe tartozó iparosság országszerte jelentős szerepet játszhatott, nem lehetett idegen előttük. Amikor azután protestáns helyi indításra a halasi katolikus parasztság is móringolni kezdett, az iparosok sem akartak elmaradni tőlük. Valószinü, hogy náluk még a feltörekvő parasztságnál is nagyobb mértékben jelentkeztek a vagyoni megfontolások, amelyek kívánatossá tették az egyezségek írásbeli rögzítését. Az iparosok a módosodó parasztságnál hamarébb, s jobban átlátták a szerződéskötések előnyeit. Egyezségeikből elénk tárulnak a céhek kötöttségeiből következő kényszerű megállapodások, a ridegen üzletszerű számvetések, de a korban szinte egyedülállóan szabad szellemű, a vagyonnal alig törődő házasságok is. Szentgyörgyi Sándor 25 éves református mesterlegénynek az 50 éves, katolikus Balázs Teréziával, Járosi Vencel hátrahagyott özvegyével kötött házassági egyezsége, akárhogy nézzük is, érdekházasságra vall. Az özvegy elhunyt férjének műhelyét, mesterjogát, céhtagságát, s elnyert városi polgári jogállását vitte a házasságba. A vőlegény tehát nemcsak férjnek házasodott be, de az 50 éves özvegy kezének elnyerésével „.. .a festő mesterséghez (valószínűleg kékfestő) tartozó minden nemű anyagokat, gépeket, szerszámokat és eszközöket” bíró műhelyének is használójává, várományosává vált. Házassága révén belépett a mesterek közé, s teljes jogú városi polgár lett. Véljük, hogy ez a házasság nem jöhetett volna létre a céhek fennálló, az özvegyi jogra vo35