Vorák József: Halasi móringlevelek - Thorma János Múzeum könyvei 31. (Kiskunhalas, 2009)
Szerződő házasulandók
Hivatalos rendi rangsorolás szerint a halasi katolikusok éppen olyan ’nemtelenek’ voltak, mint a halasi protestánsok. Ám utóbbiak vélekedése szerint a katolikusok erőszakosan betolakodó, hívatlanok voltak. Ha tehát ezek meg akarták vetni a lábukat a protestáns városban, saját érdekükben igyekezniük kellett, hogy hitbéli különbözőségüket nem tekintve, lehetőleg a protestáns törzslakossághoz idomuljanak. El kellett érniük, hogy redempciós ’juss’-t válthassanak, s ennek révén megszerezhessék a teljes jogú városi polgárságot. Korszakunk elejére az e jogokért folytatott ádáz csatározások a felsőbb hatóságok legszigorúbb közbelépésére már úgy-ahogy elcsitultak, a városban folyó belső harc azonban a legapró-csepröbb ütközők miatt újra és újra kiújultak a felekezetek között. Katolikus házassági szerződéseink házasulandói a városi protestáns törzslakossággal élesen szembenálló, társadalmilag felemelkedni kívánó katolikus rétegből kerültek ki. Korszakunk elején a halasi katolikusok a városban kisebbségben, korszakunk végére többségben voltak. A hivatalosnak tekinthető ’nemtelen’, ’közrendű’ minősítések közül tűnnek elő azok a minősítések, amelyek a jelzett személy szűkebben vett városi társadalmi rangjára utaltak. Ide számíthatjuk azokat a megkülönböztetéseket, amelyek a foglalkozást jelezték. Sajnos, nem lehet eldönteni, hogy a plébános által önkényesen használt megjelölésen mit kell értenünk, s hogy a helyi jászkun jogállásnak megfelelően a ’plebs’, ’plebejus’, ’közrendű’ milyen társadalmi jogállást takar, s valamiféle jobbágy kötelékből ideszakadt alsó társadalmi osztálybeli jövevényt, vagy szabad jogállású városi polgárt kell-e sejtenünk. Értelemszerűen ’nemtelennek’ minősültek azok, akiknek neve után semmiféle jelzőt nem tartottak érdemesnek feltüntetni. Hogy ezek a plébános által bejegyzett minősítések mennyire tetszőlegesek, ingadozók voltak, legjobban mutatja, hogy néha ugyanarra a személyre esetenként más jelzőket alkalmazott. Árvái József többszörös bejegyzésben rangjelzés nélkül, majd ’birtokos’-ként szerepel (67., 160. HSz). Ifjú Ferencsik János három ízben násznagy (73., 77., 78. HSz) szabó iparos volta azonban csak a házasságlevélre tanúként rávezetett sajátkezű bejegyzéséből tűnik ki. Csathó János (73. HSz) városszerte közismert, közkedveltségnek örvendő mesterember lehetett. Szerződéseinkben 15 alkalommal szerepel násznagyként, tanúként, ’bizonyság’-ként. Társadalmi hovatar- tozandóságáról négy alkalommal kaphatunk felvilágosítást. Négy ízben ’opifex’, iparos (109., 126., 153., 165. Hsz). A város zárt paraszttársadalmán belül a városban lakó nemes is csak polgár volt, akit ha összefeleselt a halasi bíróval, éppen úgy deresre húzattak, mint akármely nemtelent vagy ,jött-ment”-et. A kiskunhalasi katolikus anyakönyvek rovatai 1844-ig semmiféle osztályhelyzetre vonatkozó bejegyzést nem tartalmaznak. Az anyakönyvi adatok kiegészítő, rendiséget jelölő megkülönböztetések attól az időponttól tűnnek fel, amikor az 1808-tól 1845-ig plébánoskodó, városszerte mindkét felekezet által köztiszteletben állt Fröelich Mihály plébános után utódja vette át az anyakönyvek vezetését. Ettől kezdve az anyakönyvből esetenként elmaradt, társadalmi rangot jelölő minősítések helyén mindenütt ’közrendű’-t kell értenünk. Hogy ez az 1844-től alkalmazott, hol kitett, hol elmaradó, hivatalosan minden szerződést kötő házasulandóra érvényes minősítés az anyakönyvben olykor módosult, az annak bizonyítéka, hogy a város ’nemtelen’ lakóinak tömegén belül, a törzsökös reformátusok által már kialakított ranghierarchiának megfelelően, ahhoz idomulni kívánván, rétegződött a katolikus lakosság is. Az egyezségkötő, móringoló házasulandók között egyetlen nemesi származású sincs. Az anyakönyvek hivatalos minősítése szerint valamennyit a ’plebs’, ’közrendű’ (nemtelen) kategóriába sorolták. A magamegváltott (redemptus) törzslakók helybéli kiváltságos állapotát, városi bevett parasztpolgári létét a ’birtokos’ cím fejezte ki. Ahhoz, hogy kor33
