Vorák József: Halasi móringlevelek - Thorma János Múzeum könyvei 31. (Kiskunhalas, 2009)

A házastársi biztosíték mértéke, a móring nagysága

nek, az mind az övé lesz, s amíg egy-két forint halomása után marad, abból egy részt fog húzni (94. HSz). Halasi katolikus móringolóink átlagos vagyoni állapotának, s az azon belüli különbö­zőségnek a megközelítésére némi alapul szolgálhatnak az ugyanebben az időben móringo- ló dunántúli reformátusok házassági szerződései. Az 1814-es esztendővel kezdődő kiskunhalasi házassági szerződések pénzbeli mó­ring összegei egyre emelkedő értékeket mutatnak. Ám a halasi katolikusoknál már az első, 1819-ben kikötött pénzbeli móring összege is 200 rénus forint volt. A szerződést kötő 180 halasi pár közül 90 ajánlott móringul pénzt, vagy egyebek mellett pénzt is. S a 90 pénzmó- ring közül mindössze 14 marad 100 forinton alul. A 100 forinton aluli hagyományozások legalacsonyabbja 30 forintos összegű, végrendeletet helyettesítő, házasságkötés utáni fel­ajánlás, kölcsönös egymásra hagyatkozással (58. HSz). A 100 forintos, vagy annál maga­sabb móringösszegek már a kezdeti időszaktól mutatkoznak. 50 forintos móring megaján­lással egy esetben találkozunk 1849-ben, míg valamennyi további 40-50 forintos ajánlás az 1860-1880 közötti időszakra esik. Ez részint a kevésbé módos családokra, részint pedig a pénz reálértékének növekedésére mutat. A 100 forintnál magasabb móringösszegek kö­zül hat 150, húsz 200, egy 300, három 400, kettő 600, kettő 800 és egy 1.000 forintos volt. Az utóbbi, 1.000 forintos móringot 1863-ban a 43 éves özvegy Juhász Vida József ’birtokos’ kötötte 25 éves arája számára. O minden valószínűség szerint a ’juhászból lett gazdák’ közé tartozott (118. HSz). Házassági szerződéseink teljes időszakában, 1814 és 1898 között a pénz értéke több ízben kilengett. Erősen elértéktelenedett pénzek voltak Ferenc császár idejében a ’bankó cédulák’, vagy 1849 után a ’Kossuth bankók’. A móringolók többsége igyekezett értékál­lónak ítélhető pénzben meghatározni a házastársi biztosítékot. A ’rénus forint’-ban kifeje­zett megajánlásokat 1823-ban felváltotta a ’váltó cédula’, Szanyi Mátyás pedig 1848 no­vemberében már 100 ’ezüst forint’-ot móringolt kedvesének (56. HSz). Egy évvel később ugyanilyen összeget ajánlott, megint ezüst forintban, ifjú Tumó János (64. HSz) és Király Gyenge János is. Utóbbi még azt is meghatározta a szerződésben, hogy az összeget ezüst húszasával kell számítani (70. HSz). 1866-ban Weis Károlyhoz férjhezmenő Hoffer Teré­zia viszontmóringként férjének ajánlotta női hozományát, mely a szakértők által megbe­csülve 300 ausztriai forint értékű, ezen kívül 300 ’pengő forintokat’ ad aranyban és ezüst­ben (128. HSz). Hoffer Terézia iparos lánya volt, s az volt leendő férje, Weis Károly is. A nem pénzértékben kikötött ’móring’, ’hozomány’, ’örökség’, ’szerzemény’, ’közszerzemény’, ’özvegyi tartás’ értéke szerződéseinkben legtöbb esetben meghatároz­hatatlan. Gyakoriak az olyanféle megnevezések, mint „...a szőlőt, mejjet magam plántál­tam” (20. HSz), „...saját szorgalmam és iparkodásom által szerzett szőllőmnek 1/3 ... ré­szét ... veteményes földnek is egyharmad részét...” (127. HSz), „. ..a láda béli fejér nemű ruháim és öltözetim...” (26. HSz), „...házi eszközeim” (44. HSz), „...házi bútoraimat, minden házi bugyromat és testi ruházatomat, jövendő szerzeményeimet, melyek mestersé­gemben iktatva vágynak” - alig megfoghatók. S még nehezebb, akár becsléssel is értékel­ni a teljességet kifejező hagyatkozásokat: „...mindenem, amivel most birok, legyen az akár pénz, akár jószág, vagy egyéb érték...”, „...minden ingó és ingatlan vagyonom”, vagy „.. .minden értékemet, melyeket most férjemhez magammal viszek” (14., 15. HSz). Ezek a szóhasználatok a módosság fokának megállapítására semmiféle megfogható adat­tal nem szolgálnak. Míg a siklósi reformátusok házassági szerződései (ha teljes szövegű- ek), a vagyon inventárium-szerű felsorolásával meglehetősen tiszta képet nyújtanak a szerződéskötők vagyoni állapotáról, a kiskunhalasiak esetében alig fordul elő meghatáro­zott értékű vagyon: „... V. tized 1525 sz. alatti városi házamnak felét...” (160. HSz), vagy az asszony által férjhez vitt „...2= vánkos, l=pámát, l=lepedőtt” (102. HSz). Egészen ki­20

Next

/
Thumbnails
Contents