Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 3. - Thorma János Múzeum könyvei 30. (Kiskunhalas, 2009)
Néprajz - Szondi Miklós: Az írástudó alföldi juhászok hagyatéka. A kiskunhalasi rováspálcák 1802-ből
Az írástudó alföldi juhászok hagyatéka 359 legalább azt a kifejezést használja, hogy kiolvasni lehet belőlük. Ezek szerint Tooth már nem ismerhette nagy biztonsággal a rovásbetűket. Ezt látszik igazolni Király Sándor 2006-os közlése is, az 1950-es évek második felében általa látott, a Halasi Múzeumban kiállított rovásírásos fapálcákról: „A teremőr úgy tudta, hogy a beidézett pásztorok olvasták el a rovott szöveget és az alapján jegyzőkönyvezték” (Friedrich Klára - Szakács Gábor 2007. 90.) Madarassy a végkövetkeztetését arra a megállapítására építi, hogy a halasi rovásforma fácskákkal való fenyegetésnek hatóságilag letárgyalt és annak rendje módja szerint eljegyzőkönyvezett ügye és a kiskunhalasi rovásírásos fapálcák között gyanús szakadék van. További kutatás szükségességét látja, mert - írja tovább - amíg ez meg nem történik, addig a kiskunhalasi rovásírásos fapálcákat a magyar rovásírás hiteles emlékei közé beiktatni nem lehet. A „gyanús szakadék” mostanra már tisztázódott, hogy még szakadék sem volt. A halasi rováspálcák eredetiek. A rajtuk lévő rovások változatossága még arra is lehetőséget ad, hogy csoportosítani tudjuk a pálcákat. Az 1-es erőteljes, hangsúlyos betűi egyedivé teszi a többi között, s attól is az, hogy csak ezen láthatjuk az AK jel használatát, (egyszerű K betűként). Egyedül csak a 2-esen láthatóak azok a V betűk, melyek szárai nem párhuzamosak egymással, hanem széttartóak. A 3 és 7 esetében a 3-as utolsó szava a „bántyátok” szó, vonzza 7-es pálca tárgyas ragozású első szavát (az összes közül egyetlenként) a „szegényeket”, így ezek párt alkotnak. Ezen fölül mindkettőben azonos összeróvások találhatóak a VA esetében a város és a vágod szavakban. A 4-es pálca város szavában ugyanolyan összerovás van, mint a 3-on és a 7-en. Kizárólag csak az 5-ös és a 6-os pálcákon van RÁ összerovás, ami összetartozóvá teszi őket. A 8-9-es párost az hozza össze, hogy nagy számban vannak rajtuk a kiírt E ill. E betűk, és csak a 9-en található az ÖT és az RT összerovása az azelőtt és a tartottak szavakban (a 8-ason nincs ennek lehetősége). A 11-12 párosításban a 11-es utolsó szava, a „békével”, tartalmilag vonzza a 12-es első szavát, az „engettek” szót. A 14-es pálcájának az írását már kapkodva készíthették, mert rajta föltűnően sok a figyelmetlenségből adódó betühiba. De olyan szempontok is segítenek a csoportosításban, melyek szerint vannak olyan megoldások, melyeknek köszönhetően egyes botok nem tartozhatnak egy csoportba: A TY betű szára a 3-on a két segédvonallal teljesen áthúzott, míg a 13 és 15-en csak hozzá- érintőlegesen faragták meg azokat. Az esztendő írása a 2-en E betűk nélküli: eSZTeNDŐ, míg a 12-en ESZTENDeJIG, annak ellenére, hogy ezen a pálcán az E elhagyása a jellemző. A Péter szó négyszer szerepel s az 1, 10,14-es pálcákon egységesen PéTeR-ként írták, míg a 8-on PETeR-nek, így a 8-as nem tartozik össze a másik hárommal. A szegények szó háromszor fordul elő, a 7-en és 15-ön kihagyva belőlük az E és É betűk, míg a 9-en kiírva minden magánhangzó. Az eredetiség biztos tudatában és a fenti szempontok ismeretében látogattam el ismét Kiskunhalasra, hogy megint kezembe vehessem a pálcákat. Meghívtam erre - az éppen nálunk tartózkodó - Radics Géza bácsit, akinek segítségét kértem abban, hogy eldöntésre kerülhessen, hogy hány ember faragta azokat. A szempontok alapján hat csoportot tudtam fölállítani, míg Géza bácsi a jeleket összehasonlítva megerősítette ezen összetartozásokat. De így még a csoportosításból kimaradt a pálcáknak majdnem a fele. S ekkor a 4-sel kibővítettem a 3-as 7-es párost, s láttam, hogy ezek egyforma hosszúak és vastagok, így hozzájuk vettem még a hasonló méretű 5-t és 6-t. Ezek tartalmilag is összefüggtek és nem volt bennük az egymást kizáró szem-
