Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 3. - Thorma János Múzeum könyvei 30. (Kiskunhalas, 2009)
Néprajz - Szondi Miklós: Az írástudó alföldi juhászok hagyatéka. A kiskunhalasi rováspálcák 1802-ből
358 Szondi Miklós hogy a szegényeket szót Tooth leírta, mintha az a 3-as pálcán ott lenne, de az nincs azon, pedig hely lenne rá!). Az eltérések Madarassyban a nyugtalanító érzést fokozták, bennem pedig a pálcák eredetiségirül való meggyőződésemet teljesítették ki. Ugyanis arra jöttem rá, hogy ha ezek a pálcák a Tooth-féle leírás alapján készültek volna, akkor az itt felsorolt tartalmi eltérések nem léteznének, mert a pálcákra másoló nyilvánvalóan arra törekedett volna, hogy semmiféle különbség ne legyen, mert az az ő lelepleződését okozhatta volna. (Gondoljunk bele, hogy az a festő, aki festményt hamisít, és mindenképpen el akarja hitetni, hogy az ő munkája az eredeti, akkor annak minden részletében egyező képet kell festenie az eredetivel.) Persze azok, akik osztoznak Madarassy nyugtalanító érzésében, még tovább okoskodhatnak, hogy bizonyára odafigyelt a pálcára másoló arra, hogy ő (az 1900-as évek elején) még ne latinosán írjon egyes szavakat, esetleg a különírásokban s betűelütésekben is hagyjon egy kis „zavart” az utókornak, de a négy tartalmi különbséget már nem lehet „belemagyarázni”, hiszen ezeket - a lelepleződés veszélye nélkül - már nem engedhette volna meg magának a másoló, s főleg azt, hogy olyan szót is elhagyjon a pálcáról, ami viszont ott van a jegyzőkönyv felsorolásában (szegényeket) s a pálcán el is fért volna. A továbbiakban Madarassy leszögezi, hogy Halas „törzsökös” református polgárai az alsódráva-menti, a, jöttmenf ’ katholikus zsellérek a nagykúnsági nyelvjárást beszélték. Szerinte nem ezeket a dialektusokat találjuk a pálcákon, „hanem azt a jászságit, amivel a karcagi származású nótárius, Tooth János a rovásjegyek értelmét írásba vette”. Ezzel még nem mondja ki, de már azt állítja, hogy a pálcák szövegei eredendően Toothtól származnak. Magam nem vagyok nyelvész, hogy ilyen különbségeket tudjak tenni. Mindig is a Halashoz közeli Solton éltem, és az anyanyelvem ennek az alföldi térségnek a „termése”. Ezek ismeretében azt tudom mondani, hogy nekem a pálcák szövegei nem tartalmaznak idegen nyelvjárású elemeket. A furcsa bennük mindössze annyi, hogy szinte csak mondatrészeket írnak, feltételezve, hogy a másik fél is tudja, hogy miről van szó. Mondhatjuk, hogy egyszerűen lényegre törő fogalmazást olvashatunk rajtuk. A magyar nyelv gyönyörűsége lehetőséget ad arra, hogy a magyar emberre azt mondhassák, hogy keveset beszél, de sokat mond. Ez az, ami mindig is tükröződött az írásunkban is. Ennek változatát láthatjuk a halasi rováspálcákon. Nem bizonyító erejű a pálcák származásának idejére a hallás utáni írásmód, hiszen még Tooth János is a nyelvújítás előtti korban készítette róluk a jegyzőkönyvet. Mindössze a szépségük miatt írom ide őket. 3. bántyátok, 5. királ, 9. tárcsának, 12. esztendejig, 14. fijadat, 15. tiltyák, 16. bánnyátok. Madarassy tovább fokoz, imigyen: „Rováspálcáink megítélésénél mindezeken túl még az is növeli a zavart, hogy az ügyre vonatkozó írások sehol sem beszélnek rováspálcákról, vagy rovásbotokról, sem rovásírásról, avagy rovásjegyekről.” Ő mindössze rovásforma fácskákról, és azokra metszett betűkről, más forrásból pedig fácskákra metszett fenyegetődző csúfos szavakról, míg végül „fenyegetődző rovások”-ról tud. A kiskunhalasi levéltárból előkeríthető kéziratok Tooth János munkái. Ezekből gyűjtöttem ide ezeket a kifejezéseket: „rovás formára faragott fátskák” (Protocollum 1801-1805. 151. p.); „fára való mettzések” (Protocollum 1801-1805. 152. p.); „az említett fenyegetődzéseknek ki gondolóját és faragóját” (Protocollum 1801-1805. 153. p.); „rovásforma fátskákra mettzett betűk; (Másolat Toothról: Madarassy 1928. 7.). Hogy miért nem győzte meg Madarassyt a „fenyegetődző rovások” kifejezés, nem tudom. Azonban nem kerülheti el a figyelmünket az a jegyzőkönyvi kifejezés, ami a dolgozat elején lévő idézetben található. Ugyanis Tooth így fogalmaz: „mint a reájok mettzett betűkből ki lehet nézni”. A város bírója elé kerülő pálcák szövegeire azt mondja Tooth, az írástudó, hogy kinézni lehet belőlük. O, aki az írás-olvasás nagymestere, ha latin betűs írást látott volna a pálcákon,
