Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 3. - Thorma János Múzeum könyvei 30. (Kiskunhalas, 2009)
Történelem - Tóth Ferenc: Emlékezés Gulyás (Pók) Józsefre
Emlékezés Gulyás (Pók) Józsefre 303 jék őket a Fáy utcai sporttelepre.” Az egyetlen kivételt Váczi Zoli jelentette. Valószínűleg ő volt az utolsó magyar futballista, aki nem csak lendületben tudott cselezni. Bohém fiú volt, pályafutása végén kecskeméti színekben játszott a Kertész utcai pályán egy kupameccsen. Csereként állt be a második félidőre, előtte egy slukkra bedolgozott egy deci gyümölcsvodkát (!), gyorsan rúgott két gólt, majd a meccs után villámgyorsan összecsomagolt, és egy kis Polskival angolosan távozott. Józsi fejében megfordult, hogy esetleg leigazolná, de aztán nem lett belőle semmi. Váczi ugyanezt kérte, amit a többiek kapnak, plusz még egy horgász-engedélyt a Sóstóra. Ez még bőven belefért volna a csapat költségvetésébe, de végül Pók visszalépett. Bár Váczi Zoli nagyon szimpatikus volt neki, tartott tőle, hogy ideigazolásával sokat ártana a csapatnál már megszilárdult fegyelemnek. Egy ízben apró szívességre kért meg engem. Megbeszéltük, hogy másnap kora délután keresem a csárdában, és beszámolok arról, hogy mit tudtam intézni. Kevéssel kettő előtt érkeztem ki, mondom a pultos pincérnek, hogy Józsit keresem.- Delel.- Jó rendben, fel kell ébreszteni, megbeszéltem vele, hogy jövök.- Hát ha annyira fontos, akkor ébreszd fel, de én nem tenném. Én sem tettem. Azt azért megállapítottam, hogy a munkahelyi fegyelemmel nincs gond a csárdában. Lett azonban a csapatnál. A 90-es évek vége felé úgy álltunk a megyei bajnokság utolsó fordulója előtt, hogy akármilyen eredmény születik is az utolsó meccsen, a helyezés nem fog változni. Egy kis településre utaztunk, amelynek a csapata viszont már biztos kieső volt. A kezdés előtt fél órával a helyi önkormányzat sportbizottságának elnöke félrevonta Pókot. Mellesleg jegyzem meg, hogy nem volt olyan települése a megyének, ahol őt ne ismerték volna. Nos a fiatalember ecsetelte, hogy új csapatot terveznek ősztől. Elküldték a „zsoldosokat”, hazai fiatalokkal és egészséges önbizalommal szeretnének nekivágni az őszi megyei másodosztályú küzdelmeknek, hogy egy év múlva visszakerülhessenek az első ligába. Jót tenne a csapat hangulatának, ha az elismerten remek Kiskunhalas ellen egy döntetlent játszanának. Cserébe felajánlotta, hogy a meccs végén vendégül látja a halasiakat egy italra a pálya büféjében, garantálja, hogy nem lesz sérülés, no és persze alkalomadtán „visszaadják” majd a pontokat, ha a Kiskunhalasnak lesz szüksége rá. Pók minden formáját következetesen elutasította a mérkőzés előtti egyezkedésnek, de ebben az esetben elgondolkodott. Az a félmondat izgatta, hogy „nem lesz sérülés”. Bement az öltözőbe és vázolta a hallottakat.- Mi lesz a pontpénzünkkel? (Hajói emlékszem 3000 forintról volt szó fejenként.) Az ilyen esetben nincs. Mozogtok egy kicsit, utána egy hideg sör, esete vacsora a csárdában, jövő héttől pedig szabadság.- Nem jó, éles lesz a meccs! Nem akartam hinni a szememnek. A kifejezetten flegmán, mondhatni nagyképűen futballozó csapatunkat simán szétfutották az ellenfél fiatal játékosai, többgólos vereséget szenvedtünk. Ráadásul lett egy súlyos sérültünk is. Tíz méterre álltam az ominózus összecsapástól, szent meggyőződésem, hogy nem történt szándékosság, de ez a szomorú tényen nem változtatott. Se pénz, se pont... Kifejezetten rossz szájízzel ment el a csapat a nyári pihenőre. A felkészülés kezdetekor robbant a bomba. Lukács János elnök mutat nekem egy levelet, amelynek a feladója a Sóstó-Motel Kft. gazdasági vezetője volt. Felszólítja a klubot arra, hogy Szemerédi Imre és Marginean Flavio labdarúgók elhelyezéséről sürgősen gondoskodjon, mivel továbbiakban a motelben erre nincs lehetőség. Ellenkező esetben kénytelenek lesznek kilakoltatni a nevezett futballistákat.
