Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 3. - Thorma János Múzeum könyvei 30. (Kiskunhalas, 2009)
Történelem - Kolozsváry-Kiss István: Adatok a kiskunhalasi Sóstó-fürdő történetéhez
200 Kolozsváry-Kiss István lást. A halasi képviselő-testület 1949-ben úgy határozott, hogy a Sóstót kisajátítja. A 113. kgy. 7091/1949. kig. számú képviselő-testületi határozat a polgár- mestert arra utasította, hogy az eljárást haladéktalanul kezdje el. A kisajátításra végül is (feltehetően a kártalanítás miatt) nem került sor. Ez azonban nem akadályozta meg Halas várost abban, hogy a tulajdonos előzetes megkérdezése, hozzájárulása, utólagos tájékoztatása és kártalanítása nélkül lebonttassa a szállodát, a két melegfürdőt, a mögötte lévő kiszolgáló épületet, a kazánházat, és az értékes építőanyagot, felszerelést, nyílászáró-szerkezeteket stb. saját tulajdonaként hasznosítsa. (A vendéglő lebontását a műemlék-felügyelet közbelépése akadályozta meg.) Az akkori politikai viszonyok között nem volt célszerű a város törtvénytelen eljárása ellen szót emelni. Viszont 1963-ban, amikor a meghirdetett amnesztia és egyéb jelek arra mutattak, hogy enyhül az addigi diktatúra és talán bizonyos mértékig a törvényesség is helyreáll, Kolozsváry 1963. június 25-én levélben fordult a kiskunhalasi Városi Tanács Végrehajtó Bizottságához. Ebben leírta a törvénytelenségeket és arra hivatkozva, hogy a sóstói ingatlan nagy része jelenleg is telekkönyvi tulajdonát képezi, kérte az áldatlan helyzet közös megegyezéssel történő rendezését. Többszöri sürgetés és hosszú huzavona után végre 1965-ben született érdemi döntés. A Városi Tanács VB. Mezőgazdasági Osztályának 1965. április 30-án kelt 5324/1965. sz. határozata állami tulajdonba vettnek nyilvánította a Kolozsváry telekkönyvi tulajdonát képező ingatlanokat és megkereste a telekkönyvi hatóságot, hogy a tulajdoni változást jegyezze be. A határozat indokolása az 1957. évi 52. tvr. 2. §-ra hivatkozott, amely szerint az olyan mezőgazdasági ingatlant, amely dolgozó paraszt vagy dolgozó kisembernek nem tekinthető személy telekkönyvi tulajdonában van, de nincs a tulajdonos kezelésében, azt kártalanítás nélkül állami tulajdonba vettnek kell nyilvánítani. Hivatkozott arra is az indokolás, hogy ha az ingatlant eredetileg nem hatósági intézkedés alapján vették használatba vagy birtokba, de azt az államigazgatási hatóság hallgatólagosan tudomásul vette, akkor is érvényes a törvény rendelkezése. Kolozsváry a fellebbezésében arra hivatkozott, hogy a kérdéses ingatlanok soha nem voltak mezőgazdasági ingatlanok, amit az is bizonyít, hogy a telekkönyvi nyilvántartásban „ház-udvar” megjelöléssel szerepelnek. A Bács-Kiskun Megyei Tanács VB. Mezőgazdasági Osztályának 1965. július 13-án kelt 59701/1965.1. határozata az első fokú határozatot helyben hagyta, és a fellebbezést elutasította. Az ügy ezután bíróság elé került. A kiskunhalasi járásbíróság 1965. november 18-án kelt 3856/1965 sz. határozata, majd a kecskeméti megyei bíróság 1966. február 28-án kelt PKF I. 20010/1966/3. sz. másodfokú jogerős határozata a korábbi döntéseket helyben hagyták. Ennek megfelelően az állami tulajdonba vétel telekkönyvi bejegyzése megtörtént. Ezzel a kiskunhalasi Sóstó-fürdő történetének egy korszaka lezárult. 1988. január 1-jén megalakult a Sóstó-fürdő Kft. A park területét a Vörös Október TSZ társasági tag vitte be apportként a kft. törzsvagyonába, míg a vendéglőt ugyancsak apportként a KUNÉP társasági tag adta. 7. A fürdő épületek a tónál, 1937 körül
