Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 3. - Thorma János Múzeum könyvei 30. (Kiskunhalas, 2009)
Történelem - Végső István: A Mária napi szaladás városunkba. Halas és Bácsfeketehegy 160 éves kunsági testvérisége
A Mária napi szaladás városunkba 167 gyet, Hegyest elkerülve menekült asszonyostul, gyerekestől Bajsa irányába. Hegyest elhagyva megcsillapodtak a lovak, na meg a menekülők is. Megdöbbenve jöttek rá Bajsán, hogy a legkisebb gyereket meg a kuckóban felejtették. Megfordultak, a lovakat nem kímélve vágtattak vissza... ” A „szaladás” okán a település német lakossága örömünnepet ült, és „Kossuth-búcsúztatóra” készültek. A magyarok közül néhány mozgásképtelen beteg és aggember maradt csak ott Berhidai Keresztes József református lelkésszel. Este két szerb tiszt felszólította az egyházfit a távozásra, ám ő nem akart, de végül rákényszeríttették. Végül a Szeghegy felé induló lelkészt az evangélikus imaházzal szembeni kocsmánál a Bittlingmauer Péter, sváb falubeli lelőtte.12 A mártírlelkészt másnap sváb asszonyok vitték be az evangélikus iskolába, majd három nap után néhány visszamerészkedő bácsfeketehegyi magyar elhantolta, később 3 hónappal múlva el is temették koporsóba.13 Egyes állítások szerint a faluban visszamaradottakat, mintegy 20 főt, később a szerbek vagy a svábok legyilkolták. A németek a következő hetekben kifosztották az üresen álló házakat, és Szeghegyre vitték a vermekből lopott gabonát. A nádfedeles házak jó részét felgyújtották. A református lelkészlakot, cselédházat, káplánházat feltörték. Az egyház irattárát (kimutatások, költségvetés kimutató, pecsétnyomó, születési, halotti, házassági iratok) és ereklyéit tönkretették.14 Szabadka városa az Országos Honvédelmi Bizottsághoz írt 1849. január 27-én tájékoztató és segélykérő levele is jól példázza a kialakult délvidéki összeomlás körüli időket: „... miként a szt-tamási sáncokban létezett rabló rác csorda Verbászra, Ó-Becsére, s Petrovoszellóra ágyúkkal kitörvén, a szerencsétlen helyeket kipusztítá, kirablá s gyújtogatással párosult gyilkosai között a szegény magyar lakosságot régi fészkéből kiűzé, kirablá a tábori minden raktárakat s azontúl Feketehegy derék magyar helységre irányzá bosszúálló fullánkját; s noha e derék helység több óráig védelmezé magát a rablótömeg ellen, végre lelkes papjának legyilkolása, házainak felgyújtása és az egész helységnek hamuba s romba lett döntése ezután, az árva nép futamodásnak eredt.”15 Bácsfeketehegyiek Halason Ilyen előzmények után érkeztek 1849. január 23-án ide, a főként református magyarokból álló, bácsfeketehegyi menekültek. A „kunsági” öntudat és a református testvériség jegyében fogadta őket szívesen a halasi polgárság. Tudni kell ugyanis, hogy Tiszabura és Kunhegyes környékéről, a Nagykunságból 1785. májusban elindult, elégedetlenkedő irredemptusok, alapították meg az egykori Feketeegyháza helyén Bácsfeketehegy települést. Befogadásukkal a kun helységek összefonódása és a protestáns összefogás is látványos keretet kapott ezzel.16 Nagyon fontos kiemelni, hogy Bácsfeketehegyről nem csupán városunkba indultak, de a legtöbben mégis ide érkeztek. Ezt több forrás is alátámasztja. 1849. január 23-án írt listák alapján az akkor Halasra menekültek száma 1068 fő (318 család) volt.17 Az ómoravicai bíró, Kiss János 1849. január 25-én kelt, Szabadka polgármesterének írt levele alapján is tudható, hogy ez a település is nagyobb számban fogadott be menekülteket: „... azonban, ki a háborút nem próbálta, ahhoz fogalom olyasnak nem adatott, miután a feketehegyi nép is nálunk meg telepedett, de a jövendőről mit sem tudunk, a jelenről pedig annyit, hogy a szerzett lőporunk elegendő nem lehet.. .”18 A bácsfeketehegyi református egyház adatai szerint több délvidéki helységbe is jutottak a menekültekből.19 Ez alapján Bajmokon 1 fő, Jánoshalmán 1 fő, Kiszácson 1 fő, Mély- kúton 3 fő, Ómoravicán 10 fő, Pacséron 3 fő, Szabadkán 1 fő, Topolyán 1 fő bácsfeketehegyi született a szabadságharc idején, míg városunkban 18 fő.20 Ebből is látható, hogy a többség, hozzánk kerülhetett, de egy jelentős részük szétszóródott a bácskai területeken. Legalábbis a reformátusok, de ebben az időben már éltek ott római katolikus, izraelita és nazarénus családok
