Gszelmann Ádám: Bogárzói iskola - Thorma János Múzeum könyvei 28. (Kiskunhalas, 2008)
dr. Gszelmann Ádám. A bogárzói iskola (1913-1976)
A bogárzói iskola 1913-1976 Gszelmann Ádám Bevezetés A tanyai iskolák sajátos és különleges szerepet vállaltak és töltöttek be. Kiskunhalas külterületén mintegy 90 éven át működtek, s egy-egy pusztarésznek központjává váltak. Volt, amikor ezek az iskolák az érdeklődés középpontjában álltak, máskor eltűrték létezésüket, alábecsülve szerepüket. Olyan időszaka is volt ezeknek az intézményeknek, amikor a múlt maradványának, haladásgátlónak, megszüntetendőnek tartották. Kívülről és felülről nézve az ítéletalkotás talán még magyarázható is. Sok esetben a megítélést politikai vagy gazdasági, gazdaságossági szempontok szülték. Kiskunhalas város 112.000 holdas területén 1891-ig nem létesült tanyai iskola, noha erre törvény is kötelezte. Az 1868. XXXVIII. te. 47§-a kimondta, hogy „A tanyai lakosok gyermekei oktatásáról azon községek kötelesek gondoskodni, melyekhez a tanyák tartoznak...” Ugyanez a törvény a tankötelezettséget is előírta a 6-12 év közötti gyermekek számára. 1891 után is csak a felsőbb hatóságok utasítására létesültek iskolák. 1912-ig összesen csak öt iskola létesült. Az első világháborúig 13-ra nőtt a tanyai iskolák száma. A két világháború között 12 iskola épült. Az 1950-es években vált teljessé a tanyai iskolahálózat, ekkor 31 iskola fogadta be a külterületen élők gyermekeit. Az 1960-as évektől folyamatosan szűntek meg a külterületi iskolák, az utolsó az 1980-as évek elején fejezte be működését. A pusztai iskolában a tanítók sokoldalú munkát végeztek. A tanítás, nevelés munkáján kívül a tanyai emberek ügyes-bajos dolgait is intézték, népművelő munkát végeztek, közösséggé szervezték nemcsak a tanulókat, de a felnőtteket is. Akik ezekben az iskolákban tanultak, akik idejártak úttalan utakon; hóban, fagyban, sárban, vagy rekkenő hőségben, azokban az a szellemiség él, amelyet ezek az iskolák árasztottak magukból. Mindannyian sorsközösséget vállaltak, a magárahagyatottságból eredő egymásrautaltságot, a máig ható közösségformáló erőt. Talán ez a magyarázata annak is, hogy az iskolák bezárását követően még 25-30 évvel is találkoznak a volt tanulók, ma is örülnek egymásnak, tisztelettel emlékeznek volt nevelőikre, kopjafákat állítanak. Úgy hiszem mindez bizonyítéka annak, hogy ezek az iskolák, az ott dolgozó nevelők jól és eredményesen dolgoztak. Megérdemlik, hogy tisztelettel őrizzük emléküket. A város külterületének iskolái, az ott dolgozó nevelők - a Bogárzón dolgozó 22 tanító is - megvalósították a tanyai iskolák hármas küldetését: a gyermekek tanítását, a környező lakosság segítését, ügyes-bajos dolgaiknak intézését és az esti időben az iskolán kívüli népművelést. Ezt a szerény dolgozatot elsősorban a volt bogárzói tanulóknak ajánlom. Kérem, adják gyermekeik, unokáik kezébe is, hogy árnyaltabb képet kapjanak szüléikről, nagyszü- leikről. Ismerjék meg, hogy milyen körülmények között éltek, milyen volt az ő iskolájuk. Az egykori diákok, kik itt tanulták meg a betűvetést, az olvasást, a számolást talán magukra is ismernek. Nemcsak azáltal, hogy a névsorokban megtalálják nevüket, osztálytársaik, iskolatársaik neveit böngészhetik, de egész gyermekkoruk, küzdelmeik is felszínre kerülnek. Segít emlékezni tanítóikra, azok nehéz munkájára is. Az iskoláról készült fotók, az osztályképek is szolgálhatják az emlékezést, a múlt felidézését. Legyen így! Szeretném, ha ez a kis könyv segítséget adna városunk jobb megismeréséhez, elsősorban a tanyákon élők küzdelmeinek, áldozatvállalásainak révén, melyet az alapvető ismeretek megszerzéséért vállaltak. Bízom abban, hogy minden olvasó7
