Németh-Buhin Klára: Németh-Buhin krónika - Thorma János Múzeum könyvei 25. (Kiskunhalas, 2007)
Mellékletek
A tetőzet teljes elkészítése következett, a fedésre fazsindelyt használtak. A hornyolt fazsindely mérete 45 cm hosszú, 10 cm széles, 2, 4 cm vastag. Egyik oldal felé vékonyodott, vagyis keresztmetszete ék alakú volt. Egyik oldalán 1, 2 cm széles és 2 cm mély horonnyal volt ellátva. A lécek távolságát 35 cm-re kellett beosztani, így 10 cm fedése volt a zsindelynek. Az eresznél dupla sort fektettek. A régi időben a fazsindelyt Üzemszerűen gyártották, mert ott volt erre a célra megfelelő fenyőanyag. A szlovákok rendezkedtek be ennek gyártására. Megvolt ennek is a szabálya, hogyan kellett hasogatni. A megfelelő hosszúságra vágott rönköt mindig sugárirányban hasították, és ezáltal a zsindely megkapta a szükséges formát. De nemcsak ezért volt szükséges, hanem főleg azért, hogy az évgyűrűk merőlegesek legyenek a zsindely lapjára. Ezáltal szegezésnél nem repedt és a nedvesség valamint a napsütés hatására nem kártyásodott. A legyártott zsindelyeket úgy használni nem lehetett, azokat felszegezés előtt zsin- delygyaluval le kellett élezni. Különösen a kúpos tetőnél sokkúpos zsindelyre volt szükség, ezeket kúposra gyalulták az élezés alkalmával. De sokszor a helyszínen sze- gezés közben éles szekercével faragták, élezték a szükséges formára. A fazsindely fel- szegezése speciális zsindelyszegekkel történt. A zsindelyszeg sajtolt négyzetes keresztmetszetű volt, vége felé vékonyodott, de sarkos, tompa heggyel végződött. Ezáltal nem repesztette a zsindelyt. A tetőfedés elkészült, az épület beázás ellen biztosítva volt. El lehetett kezdeni a belső őrlő berendezés készítését. Először a földszinti, majd az első emeleti és végül a második emeleten lévő berendezést készítették el. Természetesen minden faanyagot, gerendát, oszlopot, padlókat és egyéb tárgyakat elkészítésük alkalmával simára gyalultak. A földszinten fenyőgerendából elkészítették a kőoszlopokat (19. rajz melléklet, 2-3. ábra), majd a szállítógerendákat (19. rajz melléklet, 4., 18. ábra), és a talpgerendákat (19. rajz melléklet, 1. ábra). A talpgerendák akácfából készültek, ezek a padló alatt földbe kerültek elhelyezésre. Az elkészült karfákat (19. rajz melléklet, 5 ábra) a kőoszlopba erősítették. A kovácsok elkészítették a szállító csavarokat (19. rajz melléklet, 6-7. ábra), a kő szálvasait (19. rajz melléklet, 9. ábra), vasöntőben az öntöttvas perselyházat és perselyt. (19. rajz melléklet, 8., 16. ábra) Ezeket a mellékleten látható módon összeszerelték. Felszerelték a lefolyó sipókákat tömlővel, és a rázógarat szabályozót (19. rajz melléklet, 21. ábra) Elvégezték a földszint padlózását. Ezzel a földszinti berendezés elkészült, csak még a zsáktartó szabályozható zsinórt és csigát kellett felerősíteni. Az első emeleten (20. rajz melléklet) kerültek felszerelésre az őrlőkövek és tartozékaik. A régi időbeni szélmalmokban általában egy darabból faragott köveket használtak. Időben kb. a XIX. század első feléig a molnárok kőfaragók is voltak. Ők választották meg a kövek minőségét és faragták ki a malomkövet. Nálunk Magyarországon, a Felvidéken (mai Szlovákia) volt jó kőanyag a malomkő gyártásához. Később a szlovákok Üzletszerűen gyártották. Ezért hívták az egy darabból faragott malomköveket tótkőnek. A XIX. század második felében már Sárospatakon kitűnő malomkőgyár létesült. 312
