Németh-Buhin Klára: Németh-Buhin krónika - Thorma János Múzeum könyvei 25. (Kiskunhalas, 2007)
Mellékletek
levő terményre. Már abban az időben rájöttek, hogy az őrléshez nem szükséges a felsőkő teljes súlya, hanem annak egy része is elegendő. A kézi malmot akként módosították, hogy az alsókő középpontjába egy csapszeget erősítettek. A felsőkő középpontjába lyukat fúrtak és azt ráfüzték az alsókő csapjára. A csapra bőrkarikákat raktak olyan mennyiségben, amilyen távolságot kívánt az őrlés a kövek között. Tehát az őrlemény finomságát ezzel szabályozták. Később áttétes meghajtó művet készítettek és azt állatokkal hajtották. Krisztus után az I. században már ismeretes az állatok által hajtott malom. Volt már abban az időben komplikáltabb szerkezetű vízimalom is. 364-ben Valentinianus és Valeus római császárok idejében az őrlés, sütés összefüggő szakma volt. Nem volt külön molnárszakma. A malmot még rabszolgák hajtották. Az őrlést, a malmot a rómaiak már régen ismerték, a gabonát még jó ideig otthon csak mozsárban zúzták péppé és így fogyasztották. Az őrlés módszere azonban - az idők folyamán - fejlődött, éssze- rűsödött. A Pompeiben feltárt malomberendezés a talajra rögzített kerek kőlapra helyezett kúppá kiképzett kőidomból és egy arra tett körbeforgatható belül üreges kőkúpból állott, amely köpenyként szorosan rásimult a mereven álló kúpra. Ezt a mozgatható tagot körbeforgatták és ekként a mozdulatlanul álló és a forgatható kúp közé öntött gabonamagvakat megőrölték. A liszt a merev, alsó kúpba vájt csatornán át távozott a malomszerkezetből. A vízi erővel üzemeltetett malmok csak az időszámításunk szerint VI. században honosodtak meg Rómában és innen terjedtek el. Feltalálásukat a szükség parancsolta. Midőn Vitiges király vezetésével a gótok Rómát ostromolták, hiány lépett fel az állati hajtóerőben, mivel a körülzárt városban mind a katonaság, mind a polgárság annyira éhezett, hogy az igás állatokat levágták és megették. Elegendő emberi erő sem volt, még az ostrom előtt sokan elmenekültek Rómából, akik pedig a városban maradtak, az állandó éhezéstől, fáradalmaktól elgyengültek. Ezért a Rómát védelmező bizánci hadvezér, Belisarius hajókat vontattatott fel a Tiberisen, azokat a parthoz erősíttette, majd olyan malomberendezést szereltetett reájuk, amelyet a folyó árja hajtott. A vízimalmok akkor megmentették Rómát az éhezéstől, és ettől kezdve állandóan használták ezt az egyszerű, olcsóbb megoldású malomberendezést. így jött létre az első hajómalom. A rómaiak sok lisztet fogyasztottak és ennek tulajdonítható, hogy sok péküzem működött a városban. Az i.sz. IV. században, Róma városában 254 pékség dolgozott. Ismeretes, hogy a rómaiak számára a gabona ellátás szinte fontosabb volt, mint a hús. Caesar légionáriusai egy ízben majdnem fellázadtak, mert a hadjárat során fellépett gabonaínség miatt húst akartak nekik kiosztani. (A rómaiak, mint kései utódaik, az olaszok, sok tésztafélét fogyasztottak, akiknek egyik fő táplálékuk a méltán híres „pasta asciutta”.) A kenyér Rómában elsőrendű népélelmezési cikknek számított. Kenyeret általában csak búzalisztből készítettek, a kenyértésztát kovásszal kelesztették, majd dagasztották. Ezután kerek alakúra formálták és megsütötték. A kenyérfajtákat a különféle búzafajták minősége, őrlésük finomsága szerint különböztették meg egymástól. (A rómaiak kenyere sűrűbb és nehezebb tésztából készült és kisebb volt, mint a miénk.) A pékek persze nem csupán kenyeret, hanem különféle péksüteményt is készí300
