Németh-Buhin Klára: Németh-Buhin krónika - Thorma János Múzeum könyvei 25. (Kiskunhalas, 2007)

Mellékletek

— Jól tudja kegyelmed, hogy a »betyárok szájában éllök«. Nekem jó lovat köll tartani, amit szükségkor odaadhatok a betyárnak, ha valami »nagyobb próbájuk« van. Egy éve nyúznak, hogy vegyem mög a Mérgest. Ötsző kértem egy év alatt. Legutóbb ötszáz forintot ígértem. Nem adja. Jobban szereti, mint sok ember az asszonyát. Pedig ha mög nem vöszöm, mögkurtítják a betyárok a rámbízott marha sorát, aztán én kerülök bajba.

Eközben nagy lármával indul meg a marha szétverése. Van dolga bujtámak, kutyának. Egyre fogy a temérdek gyönyörű jószág, no meg a kulacsokból a »nyálazó«. Délfelé az utolsó falka porzik el az úton. A gazdák, meg a gulyásnép bevonulnak az Ürgés- be. Egyszeribe tele az asztal párolgó birgehússal, üvegekkel. A hatalmas ivó meg vidám, hangos beszéddel, teleszájú nevetéssel, muzsikaszóval. A széllesvállú, rövid, vastagnyakú kúnok versenyt »falatáznak-isznak«. Fődkeresö Csapinak olyan kedve kerekedik, hogy húsz forintért csináltat csuszát és mindenkinek két kanállal kell enni. Van is ezen nevetés. Német Buhin Mihály egyre közelebb szivárog a pandúr- hadnagyhoz. »Vet is neki szót«, persze, egyelőre nem a Mérgesről, de a hadnagy csak kurtán-furtán felelget. Valami nyomja a szívit. Tudomást sem látszik venni a nagy víg- ságról. Még az sem kelti fel az érdeklődését, mikor Fődkeresö Csapi, meg Kajvem Sándor húsz icce citronyos borért tarkóbavetett kötéllel, négylábon »farkasnyakat húznak«. Pedig máskor mennyi tréfás szóval szokta biztatni a vetélkedőket. Plajder Pista utódai is hiába fújták a kedvenc nótáját, a Búza Jutka »sütögetősátorában« elfogott, »nehéz életű« Pásztor János betyárról szólót:

Pásztor János mit gondótá,

Mikor lopni elindútá?

Nem gondótam én ögyebet,

Möguntam az életűmet.

Pásztor János: nyárfalevél,

Messze elhordja azt a szél.

Elhajtotta Szögedébe,

A szögedi temetőbe.

A szögedi temetőbe Búza Jutka sétál benne.

Az is azér sétál benne,

Pásztor János nyugszik benne

A hadnagy csak maga elé mered az asztalra. Hagyják, mert ismerik. Nem tanácsos megmérgesíteni, mert olyan ereje van, hogy tíz embertől sem lép meg egymaga. Folyik a mulatság, fut az idő. Javában zeng a »daliás«, mikor egyszercsak feláll a hadnagy és csendet parancsol.- Embörök! Eladó a Mérges!

278