Németh-Buhin Klára: Németh-Buhin krónika - Thorma János Múzeum könyvei 25. (Kiskunhalas, 2007)
A Németh Buhin család. Szépszülőink és gyermekei - A pásztorfejedelem családja
néztek a hadbírák: Vas macht, vas macht? Elbocsátottak. Nem keresött engöm érte még idáig senki!” „Arz őrnagy egy engedély nélkül eltávozó katonáját a fronton úgy büntette mög, hogy a századot két sorba összeállította, s az illető bakának végig köllött mönni a két sor között az árokban, de közben mindönkinek arcul köllött köpni, s pofon köllött ütnie. Mikor a szögény baka énhozzám érközött, beszélte Buhin Balázs én se le nem köptem, se pofon nem ütöttem, hanem álltam ott, mint egy faszent. Arz, mönt a baka után, s figyelte a történésöket. Rám szólt: - Hát maga mért nem teljesítette a parancsot? így feleltem: - Mert a legfelsőbb Hadúr a mozgósítás első napján az összes testi fenyítéköt eltörölte! - Nem szólt rá egy szót se, hanem tovább haladt.” „Portyázáskor Craus főhadnagyommal - kinek ordonánca voltam - az orosz fronton egy éjszaka kettesben mentünk portyázni. Por hó volt már. Útközben látjuk, hogy a krumpli földek mennyire föl vannak turkálva. Azt kérdezi tőlem: — Annyi erre a vaddisznó, hogy ennyire fölturkálják a krumpliföldet? — Ezt a mancsait túrkálja föl, főhadnagy úr. A krumpliért! - mondom neki. (Még akkor nem voltak tábori csendőreink, s a legénység elmehetett hátra.) — Hát csak meglátszik, hogy milyen a paraszt!... Ilyent már úri ember nem tenne meg! (Némely részük bájpikével darabolta ki a fagyos földből.) — De főhadnagy úr! Ha száz őse születött is bíborban, bársonyban, inkább fölássa, mint hogy itt éhön mögdögöljön! — No, hagyja már el kend, vén idióta! - mondotta. Elhallgattam.” „A Kárpátokban 1915. Karácsonyán a főhadnagyom dekungjában gyűlt össze 10-15 tiszt. Egy-két idegön is volt köztük, akik engömet még nem ösmertek. A főhadnagyom fölbiztatta őket, hogy kössenek belém. Közben jó »gőzösek« voltak már, de én hűségösen fölszolgáltam nekik tovább is az ételt, italt. Untam már a sok tüzes vitát, mert némelyik már a fegyveréhöz akart nyúlni. Én állítottam, hogy elvesztöttük a háborút, mert kihordtunk már mindönt az országbul. A magunk összeállította asztalon abrosz is volt. Azt mondom nekik, mikor már szorítottak, hogy bizonyítsak is: — Fogják csak mög mindnyájan, körül az abrosz szélit! Azt kérdözi erre a főhadnagyom: — Mi lesz ebből vén idióta? — Mindjárt möglátjuk! — mondom... - Most húzzák ki ezt az abroszt kétakkorára! — De hát akkor kilukad a közepe! - mondják. — Éppen így jár az országunk is!... Annak is hamarosan kilukad a közepe! - Vágtam oda a szót. — Látjátok, - mondja a főhadnagyom - a vén kutya kibabrált velünk!... Ugye, hogy elvesztettük a háborút?! 1920-ban a Feketeföldek között hajtom a kocsit, lovat (itthon): Egyszörcsak látom, hogy gyün szömbe két katona. Mikor közel értünk egymáshoz, rám kiált az egyik, a volt főhadnagyom (mögismert): 226
