Németh-Buhin Klára: Németh-Buhin krónika - Thorma János Múzeum könyvei 25. (Kiskunhalas, 2007)

A Németh Buhin család. Szépszülőink és gyermekei - A pásztorfejedelem családja

1950-ig az iskola lett a temp­lomuk. Bízva az isteni kegye­lemben és a jóakaratú embe­rek segítségében, lassan, év- ről-évre haladtak a helyreál­lítással. Említésre méltó, hogy Nagy Ferenc miniszter- elnök, majd őt követően az akkori pénzügyminiszter Olt Károly látogatást tettek a há­ború borzalmait átélt község­ben, és 80000 Ft segélyt utal­tak ki vörösréz lemezre. Az írásokban is említik nagytisz- teletü úrnak, mint a Nemzeti Bizottság elnökének a köz­ségháza előtt mondott akkori beszédét. Szép példája volt ez a bajbajutott emberek összefogásának; Németh B. Mihály nagytiszteletü úr vezetésével színdarabokat adtak elő a környező falvakban, ahol természetbeni juttatásokban (búza, kukorica, élelem) részesültek. Zakar Albert harmóniumot ajándékozott, 1947-től újjáéledt a dalárda. 1953-ban az orgona felújítása is megkezdődött öt sípsorral. Az 1950-es évek gazdasá­gi nehézségei a családot is érintették, a nagytiszteletü asszonynak munkát kellett vállalnia a gyermekek iskoláztatására figyelemmel. Bicskén könyvelőként, majd a Tatabányai Ügyvédi Munkaközösségben dolgozott. A lelkész család 1976-ban költözött el Mányról a budapesti ősi családi házba, a hol­landiai református barátoktól kapott és egy mányi adományt hagyva a gyülekezetre, amelyet a templombelső felújítására fordítottak.” Németh Buhin Mihályt az Isten is lelkipásztornak teremtette. A mányi parókián tejesített 40 évi odaadó szolgálatáról a Reformátusok Lapjában, az 1975. április 6 -i számában emlékeztek meg. A cikk írója a következőképpen mél­tatta munkásságát és emberi nagyságát: „Mány ünnepe. A nagyböjt III. vasárnapján emlékezett meg a mányi gyülekezet lelkipásztora, Németh B. Mihály 40 éves szolgála­táról. Az ünnepi istentiszteleten Szénási Sándor vértesaljai esperes hirdette az Igét, és szolgáltatta ki az úrvacsora sákramentumát. Utána a vizitációs gyűlés keretében kö­szöntötte a lelkipásztort, aki mint rangidős tanácsbíró és espereshelyettes, az egyház­megye megbecsült és köztiszteletben álló személyisége. Utalt rá az esperes, hogy Né­meth B. Mihály, az egykori holland ösztöndíjas, mindmáig a kálvinizmus képviselője maradt. Fölemlítette a mányi parókia híres vendégszeretetét, amelyről ő, mint 1944 húsvéti legátusa, szerezte első tapasztalatát. Kívánta, hogy a lelkipásztor, aki éppen a napon ünnepelte 72. születésnapját, még sokáig szolgálhasson szeretett gyülekezete körében azzal a fiatalos lendülettel, amellyel eddig is szolgált. A gyülekezet köszöne­tét Szabó Zsigmond gondnok öntötte szavakba. Fölidézte, hogy a Vértes hegységben Németh B. Mihály és Zakar Klára 50. házassági évfordulója az Emlékezet temlomában, 1987 205

Next

/
Thumbnails
Contents