Németh-Buhin Klára: Németh-Buhin krónika - Thorma János Múzeum könyvei 25. (Kiskunhalas, 2007)

A Németh Buhin család. Szépszülőink és gyermekei - A pásztorfejedelem családja

: Németh 1955-ben áthelyezéssel a Bácsmegyei Építőipari Vál­lalathoz majd, az Építési Mi­nisztérium Lakóépületter­vező Vállalathoz került Kecskemétre, ahol a Bács­megyei Tanács Tervező Iro­dájában fejezte be tevékeny­ségét. Közben Szegedre is visszatért. Nyugdíjazását kö­vetően 1965-1966-ban az ÉM Országos Műemléki Felügyelőség munkatársa volt. Nyugdíjba menetelekor érzéseit papírra vetette: „Fe­lejthetetlen időpont számom­ra 1964. augusztus 3. Állan­dóan hallom a fülemben »Határkő«. Szemeim előtt látom a körülöttem összegyűlt munkatársaimat, ki kissé mosolyogva, ki kissé elérzékenyültebb arccal néz rám. Mint a pergő film, úgy szalad­tak a gondolatok agyamban. Belép az igazgató egy kis csomaggal a kezében, leteszi az egyik rajztáblára. Zsebéből egy kis cédulát vesz ki, arca kissé érzékenyükén megsá­padt, majd a kis cédulára szépen megfogalmazott búcsúszavakat olvassa, úgy az ő ma­ga, mint munkatársaim nevében. Pár perc, amíg a felolvasás történt, kifejezhetetlen ér­zés fogott el. Lábaim megmerevedtek, és úgy éreztem, mintha erőm lassan fogyna. Torkom összeforrott, elszorult, már előre féltem, hogy egy köszönő szót sem tudok ki­ejteni. Az igazgató szavai után néma csend uralkodott. Mindenki várta a hangom, de hiába. Eltelt vagy 30 másodperc, mire annyi erőt tudtam magamhoz venni, hogy meg­köszönjem mindazt, amit velem szemben munkatársaim és a vállalat vezetője tanúsí­tottak. Illett volna talán többet mondani, mint amit elmondtam, de azt a keveset is ne­hezen tudtam kiejteni. A kedves munkatársak és a vezetők is egyenként vettek búcsút tőlem, öleléssel és meleg kézszorításokkal. A terem lassan ritkult, majd csak a közvet­len csoportom, szobatársak maradtak. Mindannyian csendesen ültek le a munkaasztal mellé. A táskám már be volt csomagolva, készen állt. Még egyszer odamentem hozzá­juk és meleg kézszorítással elköszöntem. A táskám kézbe vettem, mely sokkal nehe­zebb volt, mint azelőtt. Bekattant utánam a nehéz vasajtó, melyet most kétszeres erő­vel kellett magam után húzni. Megindultam lefelé a lépcsőn. Láttam a folyosókon sie­tő embereket, akik a hivatásuknak megfelelő igyekezettel dolgoztak. Úgy éreztem, mintha mindenki tudná, hogy most én elhagyom a munkahelyem, és nem látnak többé. A Szécshenyi tér 5. sz. alatti lakásomon még összecsomagoltam és a házi kislányt megkértem, hogy hozzon nekem egy bérkocsit, mert sok a csomagom. Felpakoltam a Körösi Antal malmos és családja Fehértón, 1939 körül. Elöl ül: Balogh Jánosné Nagy Bíró Etelka (1921—), mögötte Körösi Antalné Monda Krisztina (1919—), áll Körösi Antal (1913-2003), mellette testvére Körösi Jenő (1918-1995), ül Monori Ferencné Monda Anna (1928-) Monda Krisztina húga, jobb oldalon ül Nagy Bíró Sándor (Etelka öccse) 106

Next

/
Thumbnails
Contents