Köves Iván: Absztráció - Thorma János Múzeum könyvei 24. (Kiskunhalas, 2007)

dialektikus képnyelvének, vizuális kommunikációjának eszméi a legfontosabbak - megszállott szenvedély ességgel szinte csak erről hajlandó tevékenységével kapcsolatban beszélni —, addig számomra azok a müvei, alkotásai a legfontosabbak, amelyeket ezeknek az eszméknek a jegyében és hátszelével megalkotott, ezzel persze semmiképp nem akarom teóriáját lebecsülni.

A dialektikus képnyelvnek mint a vizuális kommunikáció új formájának két atyja, felfedezője van. Az elsőt Szergej Mihaljlovics Eisensteinnek hívják, aki a filmművészetben, a mozgó képek világában az intellektuális montázs felfedezésével tette dialektikussá a képnyelvi kommunikációt; a másodikat Köves Ivánnak, aki az állóképek világában vitte végbe, dolgozta ki ezt a módszert. Köves a zene felől közeledik a múzsák testvériségéhez, én az irodalom és a film felől. Nem tartom kizártnak, hogy nem is ismerte Eisenstein montázselméletét, amikor a saját elméletét és módszerét kidolgozta. Abban biztos vagyok, hogy nem tudott André Bazin, a neves francia filmesztéta, vagy Hevesy Iván, a neves magyar film- és fotóesztéta fényképfelfogásáról, pedig ugyanonnan indulnak ki ők is. Bazin szerint a fénykép „az első eset, hogy a külvilág valamely képe automatikusan az ember alkotó közreműködése nélkül alakítja ki önmagát, egy szigorú determinizmus alapján... Minden művészet az ember jelenlétéből alakul. Egyedül a fotográfiában profitálunk az ember hiányából.”

Eisenstein intellektuális montázsa és Köves dialektikus képnyelve egyaránt ezt a hiányzó emberi jelenlétet csempészi vissza a film, illetve a fotográfia világába. Pontosabban növeli meg, spiritualizálja. Személyessé és intellektuálissá teszi

6