Köves Iván: Absztráció - Thorma János Múzeum könyvei 24. (Kiskunhalas, 2007)

Tegyük ezt egy egyszerű példa segítségével érthetővé! Egy vajaskenyér fotográfiai ábrázolását képzeljük magunk elé. Egy másik képen egy elegáns öltözetű úr nadrágszárát és divatos cipőjét látjuk lépés közben. Ha ezeket az ábrázolásokat, amelyek egymástól függetlenül jöttek létre, mozaikrészeknek, építőköveknek tekintjük, és ezeket értelemszerűen összeillesztjük egy képfelületen, úgy a vajaskenyér mellett elhaladó személy témája jön létre. Itt már nem elkülönülten szemléljük a felvételeket (vajaskenyér és járásban lévő láb), hanem asszociatíven követjük a szimbolikus és absztrahált tartalmat, pl. jólét, (bizonyos körülmények között) társadalomkritika stb.

Az absztrakció folyamata az általánosítás folyamata, amit a művészi formák hajtanak végre - már régóta ismert állítás. A költészetet és a történetírást már Arisztotelész is ebből a szempontból állította egymással szembe, és talán tudjuk, hogy Arisztotelész a történetírás alatt néhány tény krónikaszerü elbeszélését érti, ahogy ezt Hérodotosz űzte. A történetíró és a költő - mondja Arisztotelész - nem abban különböznek, hogy az egyik poézist, a másik prózát ír, hanem abban rejlik a különbség, hogy az egyik megtörtént dolgokról számol be, a másik pedig olyanokról, melyek megtörténhetnek. Ennek alapján a költészet is fllozofikusabb mint a történetírás. A költészet tárgya általános, míg a történetírás egyes dolgokról számol be. Minden további nélkül világos, hogy Arisztotelész mit ért azalatt, hogy a költészet jellemeiben, helyzeteiben és cselekményeiben nemcsak utánozza az egyes jellemeket és cselekményeket, hanem ezek alapján bennük egyúttal a törvényszerűt, az általánost, a tipikust juttatja kifejezésre.

15