Szomjas-Schiffert György: Régi lakodalmak a Duna-Tisza közén - Thorma János Múzeum könyvei 23. (Budapest-Kiskunhalas, 2006)
Régi lakodalmak a Felső-Kiskunságban
rülközőt. Ezalatt a szakácsnék énekeltek, „ami eszükbejut”. Jól látható helyen tányér volt, amelybe ki-ki fizetett a mosdatásért. A vőfély beköszöntötte a kárlátósokat (volt vendég, aki név szerint is beköszöntette magát) és elősorolta az ajándékokat is. Ez körülbelül 1/2 8 óra tájban történt; egy-két táncnóta még ment, majd a lányok hazamentek átöltözködni és ajándékokkal érkeztek vissza ők is. Készülődtek a vacsorához. A szobába behordták az asztalokat. A vőfély levette a kabátját és fehér kötőt vett maga elé. Segítségül „szolgalegényeket” válogatott össze, akikkel betálalt. Minden ételt beköszöntött. Rigmusait többféle vőfélykönyvből szedte össze ízlés szerint. A találó verses mondásokat is gyűjtögette, hogy alkalom adtán bemondhassa a lakodalom alatt. A vacsora étrendje: kocsonya, birkapaprikás és süteményféle. A birkapaprikást mindig férfi főzte. „A sok húst forgatni kellett. Le is sült, ha sokat nyalta a borosüveget!” Régen édes köleskását is adtak, de Börcsök vőfélykedése idején (1907-től) ez márkiment a divatból. Annak idején kásapénzt szedtek a szakácsné részére, akit bekötött lábbal hozott be a vőfély. A vacsora végeztével kihurcolták az asztalokat (a násznagyasztal kivételével) és éjfél utánig zene és tánc volt. Utolsónak ment a „búcsútánc”, melyben a legények búcsúztak a vőlegénytől, a koszorúslányok pedig a menyasszonytól, lánypajtásuktól. A vőfély végigtáncolt a menyasszonnyal és a koszorúslányokkal, s a végén nevükön szólítgatta a koszorúslegényeket: „... a tánc tizenhárom, Varró Ferenc és Gyuris Sándor nevét fölími ajánlom.” Utoljára, „... a tánc huszonhároménál a vőlegény nevét mondta. A legények a saját lányaikkal, a vőlegény pedig a menyasszonnyal táncolta a „búcsútánc”-ot, ők aztán kiszöktek a szobából. Ekkor a tánc megszűnt egy időre. Odakint az asszonyok fölkontyolták a menyasszonyt: a haját fésűvel fölkötöt- ték és menyecskés fityulát tettek rá. A vőfély bent beköszöntötte a gyümölcsöt, s ekkor a bekötött fejű menyasszony a kötőjében almát, szőlőt, diót hozva megjelent és körbekínálta a násznépet. Két tányérral az asztalra is tett, ahonnan ki-ki tetszése szerint vehetett. Ezután a vőfély beköszöntötte a „sortánc”-ot és kezdte is a menyasszonnyal. A násznagyok elé üres tányért tettek, s aki a menyasszonyt táncra vitte, ebbe dobta a pénzt. A vőfélytől egy asszony vette át a menyasszonyt, ő is fizetett és táncolt vele. Ugyanakkor a vőlegénnyel egy legény kezdte a sortáncot, aki szintén fizetett a tányérba. Az egész násznép végigtáncolt a menyasszonnyal és a vőlegénnyel. Végül a násznagyok összeolvasták a pénzt és elvéve belőle a borravalót a vőfélynek és a zenekarnak, a tányér tartalmát a menyasszony kötőjébe öntötte a vőlegé- nyes násznagy. Utána a tányért lefelé borítva az asztalra vágta, hogy minél több darabra hulljon szét. Ezután következett az általános tánc. A községben lakodalmas játék nem volt divatos, ezt csak a tanyavilág népe kedvelte és gyakorolta. Ha a táncban elfáradtak, csendes nótázás töltötte ki az időt reggelig. 84
