Szomjas-Schiffert György: Régi lakodalmak a Duna-Tisza közén - Thorma János Múzeum könyvei 23. (Budapest-Kiskunhalas, 2006)

Régi lakodalmak Bács-Kiskun megye középső részén

„szalagárés” pogácsa és kuglóf. Szokásos volt a „tornyos torta”, amely görbített égetett cukorszeletekből magosra volt rakva, a tetejébe porcelánbabát tettek. A vőfély kabát és kalap nélkül, fehér kötőben szolgálta fel azokat az ételeket, amelyeket a koszorúslányok hordtak a konyháról. Az első tálakat az új pár elé tette, ugyanúgy a tornyos tortát is.

A vőfély a kása beköszöntésénél bekötött kezű szakácsnőt hozott, és gyógyítására pénzt szedett össze egy tányérban. A vacsora végeztével a vőfély felkö- szöntötte a vacsorát, ahogy a zenészek is valamilyen nótával. Kihordták az asztalokat, csak egy asztal maradt bent a násznagyok előtt.

Folyt a tánc és ének éjfélig. Ekkor kezdődött a „menyasszonytánc”. A két násznagy és a vőlegény beült az asztalhoz, a vőfély karján bevezette a menyasszonyt, két oldalukhoz állt a két koszorúslegény, kezükben égő gyertyával, s a vőfély elmondta a menyasszonytánc beköszöntőjét. A végén azt kiabálta, hogy: „Eladó a menyasszony!” A násznagyok előtt két egymásba tett tányér volt (közöttük szalvéta), s ha valaki fizetett, a násznagy felemelte a tányért és a szalvétát, s így a pénz az alsóba került. Aki fizetett, táncolt a menyasszonnyal. Utoljára a vőlegény fizetett (hajdanában 5 forintot) és ezzel a menyasszonyt „kiváltotta.”

Táncuk után a vőlegény és a menyasszony a násznagyok elől felkapták a pénzt és kifutottak vele. A körülállók kendőfélékkel ütötték-verték az új párt, akik után a násznagyok is átmentek a másik szobába összeszámolni a pénzt.

Amikor visszajöttek, „táncoltak egy nótát”, ennek végénél kiment a fiatal pár és következett a kontyolás. A menyasszony fátyolát a keresztanyja levette és menyecskeruhába öltöztette. A fejére színes gyöngyökkel hímezett, „féketőf ’ tettek, amelyen csillagalakokban volt a gyöngy.

Az új asszony bejött és eljárták a menyecsketáncot a „Jaj, de csinos menyecske lett...” nótára. Mindenki táncolt vele.

Három óra tájban, amikor a vendégek már elálmosodtak, jött a játék. „Csináltak halottat”. A vőfély vezette a tréfát. Két székre teknőt tettek, abba fektettek egy embert halottnak. Fehér lepedővel leborították, s a vőfély siratóverset mondott fölötte. Égő gyertyákkal körülállták és sírtak. Néha megkínálták a halottat borral, aki nagyot húzott az üvegből. (A magyar banda vak cimbalmosa, Muth Péter többször volt „halott” az 1900-as évek elején. Máskor a medve szerepét játszotta, a prímás vezette láncon.) Egy másik embert fölöltöztettek medvének, lehetőleg fekete subába bújtatták, s a nyakára láncot kötöttek. A medvét négykézlábon vezették be, dörmögött, szaglászta a vendégeket, meg akarta csókolni a menyasszonyt, végül alábújt a teknőkoporsónak, fölborította, s a halott föltámadt. Erre nagyot ittak.

Medve nélkül is volt „halottas”, ilyenkor egy részegséget tettető ember nekidőlt a teknőnek és „csinálta a feltámadást”. Máskor „halottas” nélkül is volt „medvejáték”.

56