Szomjas-Schiffert György: Régi lakodalmak a Duna-Tisza közén - Thorma János Múzeum könyvei 23. (Budapest-Kiskunhalas, 2006)

Régi lakodalmak Bács-Kiskun megye középső részén

asszonynak fölkontyolva. Odacsatlakozott az „öreg” vőfély mögé, akinek a dere­kát két kézzel fogva ő is egy kört táncolt. A libasorban folyó tánc: egy lépés fél­jobbra és zárva, majd egy lépés félbalra és zárva — előrehaladásban. Mindenki az előtte haladónak a derekát fogta két kézzel. A harmadik kör megtáncolása után a vőfély a násznagy elé vezette az új asszonyt, beköszöntötte rigmussal és kihirdette a menyasszonytáncot. j A menyasszonytáncot a vőfély kezdte úgy, hogy amásznagy elé tett tányérba pénzt vetett és elkiáltotta magát: - „Pénzért táncol a menyasszony!” Aki pénzt tett a tányérba, elkiáltotta magát: - „Enyém a menyasszony!”- és táncolt vele, míg tő­le is elvették. Ezalatt a vőlegény nem volt a szobában vagy sátorban. Csak a menyasszonytánc végén jött be, „kiváltotta” a menyasszonyt (ő is tett pénzt a tá­nyérba) és kitáncolt vele a szobából. Mikor az ajtóhoz értek, az egész násznép ki­áltozott: „Szaporoggyatok, mint a csicsóka!” A muzsika „összeverte” a hangsze­reket, s a násznagy megszámolta a pénzt. Valamennyi aprót félrerakott a zené­szeknek (akik meghatározott fizetségért szolgáltatták a zenét, ez a lelkesítő ráadás volt). A vőfély behozta az új asszonyt a „megszolgált bérért”, a násznagy pár szót mondott és a tányér tartalmát beleöntötte a menyasszony kötőjébe. A meny­asszonynak szemfülesnek kellett lennie, hogy elkaphassa a tányért, amelyet a násznagy egyébként üresen az asztalra szokott zúdítani. Ha a menyasszony elkap­ja a tányért, a násznép ünneplte a menyasszonyt és ivott az egészségére. A vőfély itt a feladata végéhez ért és ettől kezdve ihatott, mulathatott, mint a többi vendég. A továbbiak során tánc és többféle lakodalmas játék töltötte ki az időt hajna­lig, reggelig. Ilyen a „halottas”, a „medvés”, a „beretválás” és utolsónak a „ver­buválójáték”. Az itt besorozottak lesznek a „tyúkverősök”. A „verbuválójáték”-nál a szoba vagy sátor közepe üres maradt, a vendégek körben, a falak mentén helyezkedtek el. A legjobb táncos középre ugrott és egyé­ni virtustáncot járt a „Tisza szélén elaluttam” kezdetű dalra, amit attól kezdve a táncos kivételével mindenki énekelt és a zene „kisérti”. Amikor befejezte, egy másik ment a középre egyéni táncra, az első pedig a kör szélén lassú tánclépésben haladt körbe. Ha végzett, az első mögé csatlakozott, s ettől kezdve szaporodó lét­számmal ők lettek a „csendőr” urak. A soron következő a szoba közepére ugrott, s az első két versszakra (1. Tisza szélén elaluttam. 2. Ájj be, pajtás katonának) egyéni virtus táncot jár. A 3. versszaknál: Csendőr urak, mit akarnak? Talán sorozni akarnak? Sorozzanak, én nem bánom, Csak a szeretőm sajnálom. 51

Next

/
Thumbnails
Contents