Szomjas-Schiffert György: Régi lakodalmak a Duna-Tisza közén - Thorma János Múzeum könyvei 23. (Budapest-Kiskunhalas, 2006)

Régi lakodalmak Bács-Kiskun megye középső részén

A lányok „teljes ünneplőjé”-ben a ruha anyaga „selem, szövet, bársony, liszter vagy kázsmér”. Hat szoknya volt egymás tetején, 6-7 széles bő, ráncos szoknya valamennyi. Előtte kötény, fekete vagy kék, egy szeles selyem vagy lüsz- ter, nem kivarrott. A blúz (amit „testhezálló”-nak neveztek) a szoknya anyagából való hosszúujjas volt, a nyakon fehér, slingelt fodorral. A nyakon lánc, arany kis Máriaképpel vagy fényképtartóval. A hajukat simán fésülték, középütt választva, két ágra befonva, benne sárga, rózsaszín, piros vagy kék szalaggal, fejtetőre tűzve. Fekete bársony „panglis” cipőt viseltek.

Az eljegyzés idejét a legény előre megbeszélte a lánnyal, „hogy szólhat-e a papának”. Ünnepnapon jött, egyedül és mindkét szülőtől megkérte a lányt. Ha igent mondtak, akkor a lány jegykendőt adott és pedig két darab kék- vagy meggyszínü selyem vállkendőt és két darab barna selyem fejkendőt. Ez a négy kendő be volt csomagolva egy ötödik, slingelt fehér kendőbe - valamennyit a „hujjuju”-ra használták a lakodalomban. A legényt ott tartották vacsorán, ez volt a „kézfogó”. A legény aranygyűrűt adott, s egy másikat ő húzott föl. Az utána való szombaton iratkoztak, kiskorúak esetében a két apa jelenlétében. Ilyenkor megbeszélték, hogy mikor legyen a lakodalom. Vagy a fiatalok maguk, vagy a szülők megkérték a keresztapákat a násznagyságra.

Ha a „leányháznál” és a „legényháznál” is volt lakodalom, akkor mindkét helyre kértek föl 2-2 vőfélyt, „öreg vőfínyt’’ és „kis vőfínyt” egy-egy lakodalomra. Az öreg vőfély fizetést kapott, a kis vőfély csak segítő volt ingyen. A kis vőfély legfőbb kötelessége volt, hogy a koszorúslányokat egyenként, vagy ha egy útba estek, együttesen elhozza a lakodalomba.

A lakodalmakat általában ősszel, kisrészben farsangkor, ritkán májusban tartották. Hétfő, kedd és szerda volt a napja. Október elejétől (az új boroktól) novemberben adventig, majd farsang idején folytak a lakodalmak.

A vőfélyek a lakodalom előtt négy nappal hívogattak (csütörtökön hétfőre, szombaton keddre, vasárnap szerdára). Az ünneplő ruhás két vőfély díszítése alig tért el egymástól, mindössze annyiban, hogy az „öreg” kalapja mellett nem viselt virágdíszt, a „kicsi” pedig bolti mirtuszból kis „jeges virágot” hordott. Bal mellükön kis fehér mirtuszcsokor volt, amelyről négyágú szalag lógott, kettő bokáig, kettő meg 30 cm-es volt. Míg az örömszülők a meghívandók címjegyzékét írták a vőfélyek számára, a nyoszolyólányok díszítették a vőfélyeket és botjaikat. A görbe botokon a görbület kezdeténél mirtuszcsokor volt és onnan 40 cm-es kétágú szalag lógott, a bot pedig végig élő rozmaringgal volt becsavarva. A díszítés a nyoszolyólányok költsége volt.

A hívogatást ebéd után kezdték. Mondókáikat részben az „Alföldi vő- fénykönyv”-ből (ez is többféle volt, vásárokon vették), részben pedig innen-on- nan írogatták össze a találó rigmusokat. Régen reggelre, mise előttre hívogattak. A kisvőfély mindenütt hallgatott. Bort kínáltak nekik, de a hivatásos vőfély (az „öreg”) óvatosan ivott és a „kicsire is vigyázott”. Ha vidékről is kellett hívni, akkor másnap kocsin vitték oda a két díszes vőfélyt.

45