Szomjas-Schiffert György: Régi lakodalmak a Duna-Tisza közén - Thorma János Múzeum könyvei 23. (Budapest-Kiskunhalas, 2006)
Régi lakodalmak Bács-Kiskun megye középső részén
Most viszik a menyasszony ágyát, Elvesztették a nyoszolya négy lábát, Addig, babám, nem fekszel az ágyba, Míg még nem léssz a nyoszolya négy lába. A lakodalom reggel nyolc órakor kezdődött. Előtte a menyasszony is és a vőlegény is gyónni, áldozni ment a templomba és addig maradtak ott, amíg a két lakodalmas menet odaért. A lakodalmas házaknál meleg bort, pálinkát ittak és „kúcsos kalácsot” ettek a vendégek. A menyasszonyos háznál ekkor díszítették fel a násznagyokat, „kis mejj-virágot, botit kaptak baloldalra”. A kialakuló menetet az öreg vőfély vezette. A vőlegényes háztól induló menetben ahány legénypár volt (5-8), annyi zászlót vittek vállon. Hosszú fűzfa végére alma volt szúrva és nagy selyemkendők lógtak róla - lila, zöld, égszínkék és lángszínüek. A násznép csoportosan, esetleg párosán ment utánuk. Hátul ment a cigánybanda, amely a Rá- kóczi-indulót szokta húzni. Ha a zene nem szólt, énekeltek és kurjongattak: „Huju-juju-jú!” A legények tréfákat kiabáltak: „Aki falhó támaszkodik, Bőgősére várakozik!” vagy: Aki erre a csapatra néz, A valaga csupa penész!” vagy: Aki kinéz az ablakon, Tarka kutya fossa nyakon!” stb. Amikor a menet a papiakhoz ért, az öreg vőfély bevitte a papnak az egy liter bort a „kúcsos”-sal. Csak a násznagyok és a nyoszolyólányok mentek vele, a virágos kalapú „kis vőfény” kint maradt a legénységgel. A jegyzőhöz is bementek a hivataloskodásra, de bort és kúcsost neki nem vittek. Mikor a templomból kijöttek, kétfelé vált a menet és „szökött a menyasszony”, násznépével együtt hazament. 1902-ig nem volt fehér menyasszony, de fátyol se. A menyasszony mintás, sötét, kartonruhát viselt: derékban ráncos bő szoknyát és ugyanabból az anyagból blúzt „paszolósan, mint égy kabát.” A félárva, árva, feketében esküdött. Fején koszorú volt, lábán hosszúszárú fekete cipő. A vőlegény menete kis várakozás után megindult a menyasszony háza felé. Elöl ment az „öreg vőfény” a násznaggyal, mögöttük a vőlegény, két koszorús- lány között. Odaérve az „öreg vőfény” beköszöntött, hogy mi járatban vannak. Betessékelték és meleg borral kínálták őket. A szobák tele voltak néppel, egy vagy másfél óra hosszan ettek-ittak, mulattak, még az udvaron is táncoltak, aztán az „öreg vőfény” kikérte a menyasszonyt rigmusban. Hoztak neki lányt a nyoszo- lyók közül, sokszor négyet-ötöt is. De nem kellett neki. Végre hozták az igazit, akire rámondta, hogy: „Ez az!” Az „öreg vőfény” elbúcsúztatta apjától, anyjától, s ekkor a menyasszony a leterített pokrócon az anyja, majd az apja elé térdelt és összecsókolódzott velük (ez a szokás ma is megvan) Nagy sírás-rívás folyt ilyenkor, a menyasszony bocsánatot kért tőlük, ha lánysága idején valamit nem jól csinált. A vőfély még a vendégektől is elbúcsúztatta őt. A hazainduló menetet az „öreg vőfény” összerendezte: „Zenészek, ide, osztán gyerünk!” Az úton volt nagy éneklés, ha a zene elhallgatott. Ének és cigányzene együtt nem volt. 41
