Szomjas-Schiffert György: Régi lakodalmak a Duna-Tisza közén - Thorma János Múzeum könyvei 23. (Budapest-Kiskunhalas, 2006)
Régi lakodalmak a Felső-Kiskunságban
A jegyesek egymás között beszélték meg a jegyváltást. A legény fülbevalót, karikagyűrűt vagy arany nyakláncot vett és adott jegybe a lánynak, a lány pedig zsebórát, gyűrűt, tajtékpipát és jegykendőt adott. Ez araszos rojtozású nagykendő volt, fekete vagy piros, benne kék rózsák. Ezt később az újasszony elhasználta. Ha valami közbejött és a jegyesség szétment, a jegyajándékot visszaadták. Előfordult, hogy a bosszús legény csizmába húzta a rojtos kendőt. Általában egy „vőfény” szerepelt a lakodalomban, akit a vőlegény alkalmazott. Csak elvétve fordult elő második vőfély a menyasszonyos ház szolgálatára. Másutt már bevált vőfélyeket szoktak hívni a szokásos díjazásért. Ezek a vőfélyek polgári foglalkozású parasztemberek voltak, talpraesett beszédűek, verstudók. Ilyen hivatásos vőfélyek voltak régebben: Juhász Bálint fuvaros (1860-1920), Sós Túri Sándor földműves-napszámos (1860-1945), Cseh Szakáll István kőműves (1886-1950) és Mátyás József kisgazda (1880- ). A vőfély pörge, magos tetejű kalapot viselt, erre a menyasszony vett „nagy boti virágot, hogy éborította a kalapja tetejit”. Erről földig érő két szál fehér szalag lógott le. Ünneplő feketében volt, a lábán oldalvarrott, elöl mély hasítású gombos csizma. A menyasszonytól varrott zsebkendőt kapott, s ezt a bal szivarzsebébe tűzte. A mellén nem viselt csokrot. Kezében sima görbe botot hordott, szalag nélkül. Mindkét lakodalmas ház nevében hívogatta a vendégeket. Egész nap járkált, s mivel a meghívott háznép mindenütt megkínálta egy pohár borral, estére érve kapatos is lett. A meghívottak a lakodalom előtt való napokon vitték ajándékaikat a meghívó házhoz: egy pár tyúkot vagy szakajtó lisztet, esetleg „kána tejet”. A násznagy jobban kitett magáért: malacot adott vagy egy borjút, néha egy hektó bort, szegényebb helyen egy birkát. A vőlegény legénybúcsút tartott a lakodalom előtt való napok egyikén - nem mindig otthon, néha a kocsmában vagy valamelyik legénypajtásánál. Ilyenkor boros mulatozással búcsúzott a legényélettől. Az esküvő előtti estén a vőlegény elment a menyasszonyos házhoz, betanult verssel kikérte a lányt, megköszönte a fölnevelését és kezet csókolt a szülőknek. A menyasszony ekkor egy csomagban odaadta neki a „boti” virágokat, amelyeket másnap az asszonyok az esküvői menet kialakítása előtt föltűztek a vőlegényre és a koszorúslegényekre. A koszorús- lányok maguk vették a virágdíszeiket. A lakodalmakat ősszel és farsangban tartották. Az esküvői szertartás délelőtt 11 órakor vagy délután 3-4 órakor volt. Ha délelőtti esküvőt tartottak, akkor ebédre hívogatott a vőfély, s ilyenkor a vendégek vacsorát is kaptak. Az érkező vendégeket „kúcsossal” vagy egy másik lakodalmas kaláccsal, a „dúc”-cal kínálták és bort adtak hozzá. A menyasszonyt a koszorúslányai öltöztették. Régen sötét színű vagy fehér volt a menyasszonyi ruha. A fejére magos koszorú került (drótos, kipapírozva) fehér mirtuszbimbókkal díszítve. A menyasszony által már korábban földíszített vőfély egyedül indult el a vőle- gényes háztól a menyasszonyos házhoz, ott beköszöntött, kikérte a menyasszonyt 31
