Szomjas-Schiffert György: Régi lakodalmak a Duna-Tisza közén - Thorma János Múzeum könyvei 23. (Budapest-Kiskunhalas, 2006)
Régi lakodalmak a Felső-Kiskunságban
A menyasszonytánc után néha „maskarások” jelentek meg, a vőfély útján be- köszöntötték magukat és engedélyt kértek a násznagytól, hogy bemehessenek. Öten-hatan voltak, bekormozott arccal, cigányos rongyokba öltözve. Nagy kanál volt a kezükben és kosár a karjukon. Ha hozzájuk nyúlt valaki, ütöttek a fakanállal. Ha beengedték őket, adtak nekik enni-inni. Táncra kérték a menyasszonyt, majd a násznépet. Sokan alig mertek táncolni velük. Táncuk után hazamentek. Volt olyan lakodalom, ahol be sem engedték őket. Reggel az egész menyasszonyos háznép felkerekedett és ment a vőlegényes házhoz, s ott folytatódott a tánc délig. Délben valamennyi vendég átvonult a menyasszonyos házhoz ebédre, táncra. így tartott el sokszor három napig is egy lakodalom. Az esküvő után egy héttel volt a „kállátó”: a menyasszony szülei ebédre jöttek a vőlegényes házhoz, egy héttel később pedig a vőlegény szülei mentek ebédre a menyasszonyos házhoz. (Tyúkverőről nem tudnak.) A régi lakodalom Szabadszálláson* A legények csak vasárnap jártak a lányos házakhoz. Ilyenkor ünneplőbe öltöztek. Négyszeles bő gatyát viseltek, bőszájú inget, rajta zsinóros kismellényt. Ráncosszárú csizmájuk volt, kalapjuk pörgeszélű, kemény és magostetejű, amely fölfelé szűkült (ma is viselik). A lányokon öt-hat beráncolt bőszoknya volt, fölötte sima, kieresztett „rékli” (leginkább fehér), amely ki volt slingelve kékkel, olykor pirossal is. A két ágra befont hajukat föltüzve hordták, rajta török bársonyból cifra (piros, kék, sárga) fejkendő. Ha a házhoz járó legény megegyezett a lánnyal, akkor násznagyot küldött és vele kérette meg a lányt. A násznagy egyezkedett a szülőkkel a lány jussára is. Megegyezés esetén eljegyzést tartottak, amelyen a legény leginkább gyűrűt adott, a lány pedig jegykendőt (vállkendő). Ha a menyasszonya elhagyta a legényt, a csalódott úgy állt bosszút, hogy kettéhasította a jegykendőt és behúzta a csizmájába kapcának. Végigmuzsikáltatta magát az utcán és a menyasszonyos ház kapuja előtt ezt dalolta: Hajjátok-é, kecskeméti hangászok, Ezt a nótát szomorúján húzzátok, Had ájjon ki csudájára akárki, Ezt a legényt sajnálja-é valaki. Az elhagyott menyasszonynak is volt nótája. * Adatközlő: Oláh Lajosné (82 éves) kisgazda özvegye, Szabadszállás Ady Endre u. 22. Gyűjtötte Szomjas-Schiffert György. Szabadszállás, 1955. március 28. 26
