Pál László - Jáger Levente - Tóth B. László: Halasi portrék - Thorma János Múzeum könyvei 22. (Kiskunhalas, 2006)
Pál László–Jáger Levente-Tóth B. László Halasi portrék - Posztobányi László
Fotó: Tóth B. László Posztobányi László zenész, újságíró Vendégeskedett Friderikusznál, olasz tévések faggatták az évszázad rendőrmaffia kapcsolatáról, nem mellesleg három lemeze és jó néhány könyve jelent meg. Mostanában azonban az Internet lehetőségeit kihasználva saját újságot üzemeltet. Túl a kétszázezredik látogatón Posztobányi „Poszi” László, akinek még mindig komoly tervei vannak... — Posztobányi László. Újságíró, zynésZi mindenes, internetes híroldal-tulajdonos. Melyik is? — Jó kérdés. Talán mindhárom, de igazából egyik sem... — Géderlaki gyerek vagy. Talán sokan ayt sem tudják, hogy merre is van ez a kis település. — Nem messze Kalocsától, egy bűbájos kis falu. Nem véleden, hogy megénekeltem az ottani élményeimet a country lemezemen. A polgármesterrel ma is szinte napi kapcsolatban vagyok. Sokat jelentett nekem az a környék és jelent most is. — Hogy jött képbe Kiskunhalas? — 1969-ben tiszthelyettesi iskolába jelentkeztem, talán hihetetlen, de vonzott az a világ. Akkor kezdődött a zenélés is, először dobolgat- tam, többek között az egyik ős-eddás zenészt is így ismertem meg. 1970-ben egy hónapos szabit kaptunk, akkor már a Balaton mellett, Vonyarcvashegyen zenéltünk. — Alem vagyok antimilitáris, de ez meglep: Posztobányi a maga szabadságérzésével, életfelfogásával szimpatizált a sereggel. — Nos, ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor az igazság az, hogy mentünk volna Amerikába, de nem kaptunk ausztriai ablakot csak úgy, ha előbb lenyomjuk a katonaidőt... Egyszóval disszidálni készültem, és gyorsan le kellett tudni a sereget... A csoda tudja, de ottmaradtam pár évig. Jól éreztem magam közöttük, sokszor előkerült a gitár, a szájharmonika, őrületes zenélések és őrült jó zenészek voltak odabent. Sokszor még bent is aludtam a sorkatonákkal, olyan jól éreztem magam közöttük. — Szóval Kiskunhalas és Posztobányi... — Kalandoztunk egyet. 1971-ben idevezényeltek a tüzérekhez. Ez döntőnek bizonyult, mert megismerkedtem egy D. Nagy Lajos nevű sorkatonával, a kettes üteg írnokával. Aztán találkoztam Tiborszky Petivel, Prácza Zolival meg Szőry Jánossal. Csupa jó fej, jó arc, haver. — Miért pont a dob? — Ez jó kérdés, talán valaki más is feltette ezt 30 évvel ezelőtt. Ezért is határoztam el, hogy 86
