Pál László - Jáger Levente - Tóth B. László: Halasi portrék - Thorma János Múzeum könyvei 22. (Kiskunhalas, 2006)

Pál László–Jáger Levente-Tóth B. László Halasi portrék - Körmendy László

ban néprajzi gyűjtéseken vettem részt, irodalmi színpadon szerepeltem. Egyetemi éveim alatt csupán műélvező voltam. Aztán a készenléti idő magányos óráiban előkerültek a régi terveim.

— Profán kérdés: miért pont a% ikonok ?

— Faragni nem lehetett, mivel az egy lakásban szemeteléssel jár, ráadásul az ember keze könnyen sérül, ami a műtőben hátrány. Jöttek az olajfestmények, tájképeket vittem vászonra. A feleségem meg is kérdezte: miért ilyeneket festek? Ilyeneket mindenki tud — állította. Egyébként itt jegyzem meg, hogy mind a mai napig szeretem az alföldi tájképeket. Görögországi utazásunk során betévedtünk egy ikonfestő műhelybe, ahol olyan ikonokat láttunk, mint amilyen régen nagyapám szobájában is volt. Feleségem akkor megkérdezte: miért nem ilyet festek? Hát megpróbáltam...

— A laikusnak nem tűnik egyszerűnek az ilyen fajta alkotás.

— Nem is az. Nekem gyermekkori álmom valósult meg ezzel. Önképző módon tanulgattam, azt azonban tudni kell, hogy az ikonfestészetet rendkívül kötött, ezeréves kanonikus szabályok irányítják. így csak az eredetinek szinte hiteles lenyomatát lehet megfesteni, nincs egyénieskedés.

— Pedig a művészet alapja éppen az önkifejezés...

— Az én képeimen azért van saját elképzelés, ezért sem nevezhetők a szó valódi értelmében ikonoknak. A lányom állapította meg egyszer nagyon találóan: azok az arcok, amiket megfestek, rám hasonlítanak. Mintha én néznék ki a képekből.

— Azért van olyan képed, ami megfelel az ősi tradíáónak?

— Egyetlen egy biztosan. Tíz napig festettem.

— Mesélj egy kicsit arról, hogy milyen is az ikonfestészet.

— Csak természetes anyagokból lehet dolgozni, ezeket nagy ritkán művészboltokból, illetve külföldről lehet beszerezni. Tavaly voltam egy orosz ikonfestő szerzetesnő kurzusán Szegeden, ő azt vallotta: ez nem is művészet. Inkább nagyfokú alázaton alapuló hitvallás. Egyébként a tradíció szerint ez nem festészet, hanem ikonírás, aminek ezeréves technikája van.

— Mi volt ez a kurzusé

— Két héten át tartott, én egyedül voltam férfi. Meghívásos alapon jutottam el oda, a szegedi ikonfestők segítségével. Amikor becsukódott mögöttünk a klastrom kétszáz éves tölgyfaajtaja, teljesen kint tudtuk hagyni a mai világot telefonostól, újságostól, tévéstől, mindenestől. Nem volt semmi más, csak kevés ima, elmélkedés és mindenek előtt festés, napi tizenhat órán át. Többen nem bírták a megpróbáltatást és feladták. Nekem nagyon sokat jelentett az a két hét. Eddigi, ikonokkal kapcsolatos ismereteim, és a számomra fontos dolgok új értelmet kaptak.

— Tényleg hogy van rá időd az ügyelet meg a mindennapi teendők melletti

— Mondjuk, ha tömény fáradtsággal telve érek haza, hihetetlen módon megnyugtat és pihentet, ha festek. Ilyenkor két órányi alvás is elegendő és frissen ébredek.

— A mai piacorientált világban jogos lehet a kérdés. Tehet-e Körmendy-féle ikont venni?

— Képeimet nem árulom, és nem is adok el. Kiállításaimat sokan tisztelik meg érdeklődésükkel, nemritkán száznál többen kíváncsiak a képeimre. Sokan vennének ilyenkor tőlem. Kiállításaimról szó szerint üres kézzel érkezhetnék haza, ha eladom a képeim. Ajándékozni szívesen, de ezt is nagy ritkán. Egy kalocsai ismerősöm nagyon szeretett volna venni egy képet tőlem. Természetesen nem adtam el. Nemsokára megtudtam, hogy súlyos beteg lett. Akkor küldtem neki egyet ajándékba. Temetése után tudtam meg a hozzátartozóitól, noha nem volt különösebben hívő, mégis az én képem tartotta benne a lelket, és adott erőt neki, hogy a betegségét elviselje.

— Kedvenc?

— Egy Szent Pált és Lukács evangélistát ábrázoló kép. Fontos nekem, nagyon. Ilyen néven orvosok, írók, hittudósok is voltak. Lukácsot az első ikonfestőnek tartják.

— Van listád arról, hogy mennyi képed készült?

— Listám nincs, úgy száz körül járhatok. Ezeket tizenegy önálló és számos csoportos tárlaton megmutathattam régiónkban, de távolabbi településeken is.

67