Pál László - Jáger Levente - Tóth B. László: Halasi portrék - Thorma János Múzeum könyvei 22. (Kiskunhalas, 2006)
Pál László–Jáger Levente-Tóth B. László Halasi portrék - Hatvani Zoltán
arra, hogy előadóművészként hivatalosan is pénzt kereshessek, bár én ezzel a lehetőséggel csak két vagy három alkalommal éltem. Akkor is vidéken. Halason nem kértem pénzt a fellépésekért. A Csorvási Zoli vezette Lyrával sokszor léptem fel együtt. Nagyon szerettem a színjátszó foglalkozásokat és a Láng tanár úrral folytatott tartalmas beszélgetéseket. Azt hiszem, ennek köszönhetem, hogy nem ragadott magával a diszkók és egyéb szórakozóhelyek világa. A Láng Mátyással folytatott beszélgetések életet, tartást adtak, emberséget, jószívűséget mások iránt. Az anekdotáiból is sokat lehetett tanulni. — Őrződ emlékezetesfellépések élményeit? — Nagyon emlékezetes a 17 év amatőr színjátszás a Szilveszter Szilvia vezette Harlequin Színpaddal. Előfordult, hogy kétszemélyes darabokat játszottunk. Olyan egyfelvonásos drámákat, melyeket igen nagy körültekintéssel, lelkiismerettel álh'tott színpadra. Nem kellett szégyenkeznünk, mert ha elmentünk egy fesztiválra, akkor mi ezüstnél lejjebb azért nem adtuk, az aranyérmekről nem is beszélve. Büszkeséggel tölt el, hogy volt, ahonnan elhoztam a férfi alakítás különdíját. Emlékezetes még, amikor Kecskeméten, a kis- színházban mutatkoztunk be. A főrendező, Szigeti Károly ellátott jó tanácsokkal még az előadás előtti este. Nem rendezte át a darabot, egyetértett azzal, amit Szilvia csinált, csak ötleteket adott. Jólesett ilyen nagy ember közelségében lenni, aki nem volt rest, feljött a színpadra, és instrukciókat adott. Jó szándékú észrevételei voltak. Még azt is felajánlotta, hogy szerződjek a színházukba. — Vágytál valaha nagyszínpadra? — Az az igazság, hogy amikor felvételiztem, akkor igen. Azután belelendültem a helyi munkába, és akkor már nem. Éreztem, hogy az az idő gyorsan elmegy. Szigeti Karcsi bácsi ajánlata az utolsó lehetőségem lett volna. Fel kellett volna számolni a munkahelyem. Nem lakhattam volna Halason. Végül maradtam. — A színház; karrierről lemondtál, a művelődési központ mellett viszont kitartottál. Igazgató is voltál. — A művelődési házhoz ’83-ban Huber István hívására mentem dolgozni. Kétszer is voltam igazgató: először 1988-tól ’92-ig, majd ’99-től 2003 őszéig. Nem igazán tartottam magam jó vezetőnek abból a szempontból, hogy túlságosan engedékeny vagyok. Nagyon megbízom az emberekben. — Sikerült megvalósítani az elképzeléseidet? — Sokat, de nem mindegyiket. Elsősorban anyagi okok miatt voltak akadályok, de véghez vittünk szép dolgokat, és nagyon sok jó emberrel találkoztam. Azokra a színházi előadásokra vagyok a legbüszkébb, amikor határon túli társulatokat láthattunk vendégül Halason. Sokat dolgoztam együtt Soltis Lajos színész-rendezővel, nagyon tehetségesnek tartottam. Jó barátságban is voltunk. Az újvidéki színészekkel, a szabadkaiakkal, a sepsi- szentgyörgyiekkel és a nagyváradiakkal is felvettük a kapcsolatot. — A népies vonalat képviseled. A szüreti fesztiválokon kisbíróként toborzpd a közönséget. Testhez a feladat? — A szüreti napok mindig is a kedvenceim közé tartoztak. Akkor volt azonban az igazi, amikor táncosokkal, zenészekkel, a rendezvény előtt egy héttel hívogattuk az embereket. Sokan kérdezik, miért kell nekem kisbíróskodnom. Azért, hogy hangulatot teremtsünk. Mondják azt is, hogy Hatvani a város bohóca, de engem ez nem sért. Nem csak ezt csinálom. Ha ünnepség, író-olvasó találkozó résztvevője vagyok, akkor a komoly oldalam kerül előtérbe. A legnagyobb kedvencem Buda Ferenc. Költőfejedelemnek tartom. Nagy örömmel tölt el, hogy van a családban egy kisfiú, akivel már szépen lehet együtt gagyogni mon- dókákat. Ez elérzékenyít. Amikor megjelenik az ajtóban, kezében a kisautóival, és kifűzi a cipőmet, hogy „Zoji tata”, gyere, menjünk be a szobába; akkor vagy autózunk, vagy könyvet hoz elő és mesél nekem, vagy én mesélek neki. — Tesz tehát, aki átveszi a stafétabotot? — Jó lenne, de az biztos, hogy a kisfiú be lesz oltva a versek szeretetével. Pál Vászló 57
