Pál László - Jáger Levente - Tóth B. László: Halasi portrék - Thorma János Múzeum könyvei 22. (Kiskunhalas, 2006)

Pál László–Jáger Levente-Tóth B. László Halasi portrék - Buda Zsuzsanna

Fotó: Tóth B. László

Buda Zsuzsanna költő

Buda Zsuzsanna majdnem minden verséről meg tudja mondani, hogy milyen helyzetben, milyen körülmények között született. A főleg éjjel és csendben érkező ihlet kristálytisztán „csendül” benne, mintegy fénysugáron át. Meggyőződése, hogy alapjában véve nincs olyan téma, ami a költőt meg nem érinti. Nem lehet elefántcsonttoronyba vonulni. Ezt vallja Buda Zsuzsanna, aki a versírást, a tehetséget ajándéknak tekinti, és elsősorban gyógyító tevékenységnek tartja önmaga számára. Munkásságát 1993-ban Aranytoll díj-oklevéllel ismerte el az Amatőr Költők írók Szervezete. A budapesti Kláris irodalmi és kulturábs folyóirat pedig 2004-ben nívódíjjal tüntette ki.

— Eveken át a takarékpénztárnál dolgozott számfejtőként. Hogyan jutott el a számok rideg világától a verselésig?

— Ennek külön története van. Antitalen- tum voltam matematikából. Kegyelemből engedtek át, mert a szaktárgyakból és magyarból ötösre érettségiztem. Utána dolgozni akartam, mert nem voltak tehetősek a szüleim. Akkoriban arra volt lehetőségem, hogy számfejtő legyek, én pedig elvállaltam. Az OTP-ben egyszer éppen egyedül voltam az ügyféltéren, amikor jött a matematika tanárom, Bátay Béla bácsi. Amikor meglátott, döbbenten állt, és rögtön azt kérdezte: Buda Zsuzsa, mit keres maga itt? Tetszik látni, tanár úr, ez a sors iróniája — válaszoltam. - A számomra érdekes és ironikus történetet tavaly papírra is vetettem, Antitalentum címmel jelent meg a Kláris irodalmi és kulturális folyóiratban.

— A számfejtés mellett az irodalommal is foglalkozott?

— Diákkoromtól kezdve szavalgattam, versenyekre mentem, és felnőttként sem szakítottam ezzel a hagyománnyal. Már az OTP-ben dolgoztam, amikor megnyertem egy területi versenyt Baján. Mehettem volna tovább az országosra, Budapestre. Az volt a díjam, hogy részt vehettem volna egy irodalmi táborozáson. Végül mégsem engedtek el. Azt mondták, hogy vagy dolgozok, vagy szavalok, mert a kettő nem egyeztethető össze. Rendkívüli lelkiállapotba kerültem. Ez nagy törés volt az életemben. Azt mondtam, kész, vége. Többet nem fogok szavalni.

— Mikor kezdett saját verseket írni?

— Elég korán, már gyermekkoromban. Gyógyító dolognak tartottam önmagam számára. Ereztem, hogy belülről formál. Nem olyan indíttatással írtam, hogy valahol majd elmondom vagy kiadatom. Hosszú évekig a fióknak verseltem. Nem voltam biztos magamban. Rendkívül tépe- lődő lelki alkat vagyok egyébként.

22