Pál László - Jáger Levente - Tóth B. László: Halasi portrék - Thorma János Múzeum könyvei 22. (Kiskunhalas, 2006)
Pál László–Jáger Levente-Tóth B. László Halasi portrék - Andrási Gertrúd
Andrási Gertrúd zongoraművész Andrási Gertrúd zongoraművész pályája Halasról indult, ma már azonban Helsinkiben él. Zongorát tanít egy nemzetközi iskolában, eközben koncertezik kamaracsoporttal és szólóban is. Bach zenéjének egyik leghívebb tolmácsolójaként tartják számon, ami komoly elismerés. Talán nem véletlen, hogy Gertrúdot nem a technikai csodái, hanem a XVI-XVII. század remekművei hozzák lázba. Meglehetősen kozmopolita, de emellett nagy patrióta is. Európa-polgámak tartja magát, aki mindenhol próbálja reklámozni a magyar kultúrát. — Zeneértő, ^eness^rető családban nőttél fel? — Visszavezetve száz évre, abszolút senkit sem tudok mondani, aki muzsikált volna. Én vagyok az első, aki zenei diplomával lépett be a nagykorúságba. Nyolcévesen Halason kezdtem el zongorát tanulni Békefi Józsefné tanárnőnél. Addig nyösztettem a szüléimét, amíg be nem írattak a zeneiskolába. 13 évesen elkerültem Szegedre, a konzervatóriumba, ahol Zsigmondné Pap Éva volt a tanárom. Igazából ott kezdődött az én zenei pályafutásom. Abban az intézményben tíz évet töltöttem el. Az egyetemi évek alatt a férje, Zsigmond Zoltán lett a tanárom. 2001-ben diplomáztam zongoraművészként. — Bach a% égik kedvenc ^enese^er^őd. Mi fogott meg benne? — Mindig szerettem Bachot játszani, affinitásom volt hozzá. 18-19 éves korom körül alakult ki, hogy ehhez van egy speciális tehetségem. Nagyon sokszor játszottam Chopint, és romantikus műveket. Egy időben úgy voltam elkönyvelve, hogy romantikus zongorista leszek. 2000-ben, amikor megnyertem a debreceni országos Bach-zongoraversenyt, akkor már mutatkoztak jelei annak, hogy nekem ezt kellene csinálnom. — Ekkor „pecsételődött meg ” a sorsod? — Mondhatjuk így, igen — nevet. — És miért Bach? — tűnődik. — Nekem nagyon fontos az, hogy az intellektualizmusomat is ki tudjam élni a zenében, ne csak a szépérzékemet. Bach zenéje engem emocionálisan is és intellektuálisan is teljesen kielégít. Ott találok meg mindent, a komplexitása nagyon megfogott. Az embereknek fogalmuk sincs arról, hogyan kellene Bachot játszani, illetve most már vannak ötíetek arról — hangszerek és kutatások alapján —, hogyan szól Bach zenéje. De abban a korban annyira tudtak élni az emberek, és annyira átjön ez a zenében. — Te vissza tuds% repülni időben abba a korba? — Igen, mert a zenék, a ruhák, a kultúra alapján vissza lehet következtetni arra, hogy ők imádtak enni, imádtak élni. Amikor partik, események, színházi előadások, hangversenyek voltak, akkor ott tényleg mindenki levezette a 10