Szakál Aurél (szerk.): Balotától Balotaszállásig - Thorma János Múzeum könyvei 21. (Kiskunhalas, 2006)
Balotai emberek - Ficsór Gyula: Balotaszállási emlékezés
kus kutató. Mert nem tudtam elképzelni, hogy ez a rendszer végleges lesz és előbb- utóbb ki fog tudódni, hogy a forradalom nemes célokért folyt. 1958 júniusában egy borbélyszékben ültem Denverben, Colorado Államban. Megakadt a szemem egy nagy fejeimen a Denver Post újságban. „Imre Nagy was executed” (Nagy Imrét kivégezték). Akkor még egy kemény fiatalember voltam, de a könnyek kicsordultak a szemeimből. Egy pár perc alatt ahogy a borbély vágta a hajam, fiatal életem oly sokszor küzdelmes szaka zámlt le. Ezt nem szabad soha tenni, hogy azt, aki nem ért velünk együtt, kivégezzük. Köszönet sok jó amerikai embernek, hogy 1957 szeptemberében tanulmányaimat folytatni tudtam genetikában a Colorado State Universityn ahol 1960-ban diplomáztam. A Doktor of Philosophy (Ph.D.) tudományos fokozatot 1965-ben értemel genetikában a University of Missourin. Ez a tudományos fokozat lehetővé tette, hogy mint tudományos munkatárs 1965-66-ban az írországi Trinity College-en, majd 1967 első 8 hónapjában a University of Wisconsinen mint kutató dolgozzam. 1967 őszétől 2001 -ig a kalamazooi Western Michigan Universityn, mint tanár és kutató dolgoztam. 1963 őszén a Kádár-rezsim azért, hogy tisztázza az ügyeit Amerikával, amnesztiát adott az 1956-os forradalomban résztvevőknek. Mivel a családomat szerettem, első dolgom volt Magyarországra látogatni, ami 1964 januárjában meg is történt. Mindjárt első utamon meglátogattam szeretett volt technikumi tanárom, Iván Istvánt (aki ezután hamarosan élete delén váratlanul meghalt). Iván István állítólag (mert nem dicsekedett vele) egy meggyőződéses kommunista volt, ami nem állította meg abban, hogy egy jó tanuló kulák gyereket a szárnyai alá fogadjon. Az ő általa vezetett biológia szakkörön lettem a genetika örökös rabja. Megkérdeztem tőle, mit tanácsol, hogy miután megkapom a doktorátust 1965-ben hazajöjjek-e, hogy itt folytassam karrierem, mint genetikai kutató. Iván István a maga meggondolt lassú módján csak ennyit mondott: „Gyula ennek még nem jött el az ideje!” 1964 januárjában ismerkedtem meg Mohácsi Saroltával a Kiskunhalasi Baptista Imaházban, akivel második magyarországi látogatásom alatt, 1965 májusában házasságot kötöttünk a Kiskunahalasi Anyakönyvvezetői Hivatalban. Azóta életünk nagy részét Kalamazoo, Michiganben töltöttük. Feleségem, mint az USA Pénzügyminisztériumának adóhivatali alkalmazottja, én pedig a helyi egyetemen. Két gyermekünk született, Anita 1966-ban, és Philip 1974-ben. Anita és férje Richard (midketten orvosok10 és jelenleg orvos misszionáriusok a Dél Afrikai Köztársaságban), két aranyos unokával ajándékoztak meg: Marckal 1994-ben és Paullal 1996-ban. Philip fiunknak és feleségének Calire-Marienek 2005. március 17-én született meg kisfiúk Sámuel Henry. Ahol most a falu áll, gyermekkoromban dimbes-dombos iglicés legelő volt. Elsőnek készült el egy kerekes kút. Kelet felőli közvetlen göböljárási szomszédunk, a már 10 Valószínűleg Sándor bácsi (nagybátyám) hatására 14 éves koromban még orvos akartam lenni. De ez, mint a történetből látszik, nem történhetett meg, mert arra gondolni sem mertem, hogy a Mező- gazdasági Technikumból orvosira próbáljak bejutni, mint kulák ivadék. Úgy gondoltam, jobb esélyem van az Agrárra bekerülni, ami többé-kevésbé sikerült is. Amit én nem értem el azt a lányom elérte. Most visszatekintve nem bánom, hogy nem lettem orvos, mert az egyetemi kutató pálya nekem talán mindennél jobb. Néha a tudományos beállítottságú orvos vejem ki is fejezte, hogy szívesen cserélne velem pályát. De a legnagyobb örömöm talán az volt, amikor a 8 éves unokám Marc kijelentette, hogy „én tudós akarok lenni, mint te nagypapa”. 316
