Szakál Aurél (szerk.): Balotától Balotaszállásig - Thorma János Múzeum könyvei 21. (Kiskunhalas, 2006)
Balotai emberek - Ficsór Gyula: Balotaszállási emlékezés
lenére, mert (itt jön az ellentámadás) rosszakaróim vannak Balotaszálláson. Azt mondják rám, hogy kulák gyerek vagyok, holott szegény paraszt szülők gyermeke vagyok. Rendben van, fiatalember, írja le amit nekem mondott és most menjen haza. Pár napon belül táviratot kaptam, hogy fel vagyok véve.9 Szépen végeztem az egyetem első évét. Újra a legjobb tanulók közé kerültem. Éltem világom, mint egyetemista. Nem túl sokat törődtem a rendszerrel. Bizonyos fokig szimpatizáltam is a szocializmussal. Mert elvégre emelkedett az írni, olvasni tudók aránya, ingyenes orvosi és fogorvosi ellátásban részesültünk és az emberek dolgoztak. Nem volt az a kegyetlen kizsákmányolás, mint amiről Illyés Gyula könyveiben olvastunk a cselédség életéről. Tehát az élet jobb volt, mint 1945 előtt a többség számára. A nagyüzem előnyeit is láttam, mint mezőgazdász. Igaz, hogy a vallást üldözték, de azért nem olyan fokon, hogy ölték érte az embereket vagy akár papokat is. Szabadszállási Ficsór Zoltán kulák nagybátyám is segítette Sztálinvárost (Dunaújvárost) építeni, mint rab, mert állítólag birkákkal kereskedett. Sarolta nagybátyját Rapcsányi Bénit is lecsukták egy pár hónapra azon az alapon, hogy gyümölcsöt vett az öttömösi földműves szövetkezettől, amit a balotaszállási földműves szövetkezetnek drágábban eladott, tehát feketézett. (Ma az ilyen akciót kereskedelemnek nevezik!) Ebben az egészben a legfájóbb az volt nekünk, halas környéki baptistáknak, akik mind ismertük egymást, hogy a feljelentő egy száraz (nem alámerített) baptista volt. Nekünk alámerített baptistáknak csak az volt az enyhítő körülmény, hogy Béni is száraz baptista volt. Később tudtam meg, hogy Sarolta munkásszármazású, baptista hívő édesapja is kapott 6 hónapot az Andrássy úton, a mai Terror Házában Budapesten, egy koholt vád miatt. Ilyen eseményekről az egyetemen nem hallottam és így boldogan haladtam genetikai kutatói életcélom felé. Ehhez az optimizmushoz az is hozzájárult, hogy 1953-ban Nagy Imre lett a miniszterelnök és Rákosit egy kicsit mellőzték. Az az érzés, hogy lényegében a szocializmus elviselhető, legalábbis nekem, egy hamis illúziónak bizonyult. Ahogy az első év vizsgái befejeződtek 1955 júniusában, kaptam egy levelet a dékáni hivatalból Gödöllőről, hogy az egyetemről el vagyok távolítva. Semmi magyarázat, semmi indok. Úgy látszik, megint csak összehasonlították az én önéletrajzom azzal, amit Balotaszállásról küldtek. Egy pár nagyon levert nap után, amikor először (és utoljára) életemben foglalkoztam az öngyilkosság gondolatával, elmentem megint a nagybátyámhoz Budapestre és elpanaszoltam neki a problémát. Nagyon elfoglalt ember volt és így kis ügyekben nem vettem igénybe az idejét. Valahol egyik klinikán találkoztam vele úgy éjfél körül, ahol ügyeletes volt. Lehet, hogy pár órás alvásából adott nekem kettőt. Nem baj Gyula, majd fellebbezünk a Mezőgazdasági Miniszterhez (kihez az Agrártudományi Égyetem tartozott). Majd elájultam, hogy egyenesen Hegedűs András mezőgazdasági miniszterhez fellebbezünk. így is lett. Nagyjából így ment a fellebbezés: nem értem miért távolítottak el az egyetemről kiváló tanulmányi eredményem ellenére, mint a Rákosi tanulmányi verseny egyik győztesét stb. Mellékeltük 9 Az előbb azt mondtam, hogy felmentem a Ménesi útra. Inkább azt kellett volna mondanom, hogy felbicegtem. Ugyanis egy-két nappal korábban kiléptem a zsákoló részéről a gépnek és ebben a pillanatban valaki ledobott egy vasvillát a gép tetejéről, aminek egyik ága teljesen átszúrta a húst a lábam kisujja mögött. Nem volt mit tenni, kihúztam. Láttam, hogy szép fényes, tehát valószínűleg steril. Este dunsztkötést tettem rá és ment tovább a munka a „tanyán nincsenek bacillusok” jelszóval (ezt a kifejezést Bálint öcsémtől tanultam, mikor tanító volt Kisszálláson). Egy darabig még bicegtem, így a Páter Károly látogatása alatt is. 314
