Szakál Aurél (szerk.): Balotától Balotaszállásig - Thorma János Múzeum könyvei 21. (Kiskunhalas, 2006)
Balotai emberek - Ficsór Bálint: A Ficsór családról
Szüleimtől időnként kaptunk négyen közös csomagot otthoni falatokkal. Mindig tisztességesen megosztottuk a csomagok tartalmát egymás között. Nagyon izgultak miattunk 1956 októberében. Gyula volt a legidősebb, ő irányított minket. Edittel november elsején egy tejszállító autóval hazakeveredtünk, Árpi is hazajutott Balota- szállásra. Gyula, aki a mentőknek segített a forradalom alatt, úgy döntött, hogy nagybátyám, Haraszti Sándor családjával együtt elhagyja az országot. Olyan üzenetet hagyott, hogy Árpi is menjen utána a még nyitott jugoszláv határon, de édesanyánk valóságos házi őrizetben tartotta őt. Nagyon sokat szomorkodott azon, hogy Gyula elment - akkoriban úgy mondták, hogy disszidált - Amerikába. A forradalom miatti hosszú kényszerszünet után - 1957 elején - folytattuk a tanulást Budapesten. Gyulával is megindult a levelezés. Gyula a Szülőföldünk adásban “A kék Duna ” keringőt küldte rövid saját hangú üdvözletével. Átszellemülten hallgattuk, bemeséltem magamnak, hogy az éter hullámaiban együtt vagyunk. (Gyula később bevallotta, hogy ő nem hallotta azt az adást.) Készítettem Gyula számára magnószalagon családi hangfelvételeket. Akkoriban a cenzúra megkövetelte, hogy mindent legépelve mellékelni kellett a kiküldési engedélyhez. Sok éjszakám ráment a szalagok tartalmának a legépelésére. Gyulától is többször jött magnószalagos üdvözlet, beszámoló. Halason kértem kölcsön az akkor még böhöm nagy magnót, és az imaház kistermében ment a szalag lejátszása nemcsak a család, hanem mások jelenlétében is. Az érdeklődők között volt jónéhány eladósor felé közeledő imaházi lány is. Idézek édesanyámtól néhány sort: „Kedves Gyula! Örömmel ragadom meg ezt a ritka alkalmat, hogy veled beszélő-szalagon beszéljek. Csak az a rossz részemre, hogy most csak én beszélek. Nem úgy mint régen, amikor te meséltél, én meg hallgattam. Ez mindig kedves emlék részemre. A következő szalagon így szól édesanyánk: „Kedves Gyulám! Szeretettel köszöntlek. Szeretném ha meg- éreznéd szavaimból azt a szeretetet, amellyel gondolok reád. Alig tudom, miről is beszéljek, olyan sokat szeretnék mondani. Mennyire vágytam az én fiam hangját hallani, amit valamikor remélni sem mertem volna. Te messze, sok ezer kilométerre vagy tőlem, a hangod itt van, és én hallhatom elbeszélésed... Nagyon megható és nagyon jóleső érzés hallgatni elbeszélésed utazásodról, Sándor bácsiék életéről és a te mindennapi életedről, apró-cseprő dolgaidról. ... Kedves Gyermekem, most búcsúzom tőled ezzel az ének verssel: Isten gondja, Mert Ő mondja, hogy a dolgod jó legyen. Jöjjön bár a baj viharja, Szíved hozzá hü legyen. Szerető édesanyád.” Édesapánk pedig így köszönti elsőszülött gyermekét: „Kedves Gyula fiam! Örülök, hogy ezzel a készülékkel van lehetőség Neked beszélni. Jó lenne ha látni is lehetne téged amikor hozzád beszélek. .. Milyen jó lenne, ha se hegy se völgy se tenger se távolság nem lenne akadály abban, hogy valakik egymással találkozzanak.” Egy álmáról beszél édesapánk, amikor látta Gyulát és sírt. Talán olyankor lehetett őt csak sírni látni, amikor a háború alatt be kellett vonulni. „Nem is tudtam, hogy élek-e vagy meghalok és többé nem fogjuk egymást látni. Engem hozzátok a szeretet nagyon összekötött. Nekem fájt amikor válni kellett. Te már akkor értelmes voltál és részt vettél valamely szomorú búcsúzkodásban. .. Úgy képzeled és akarod, hogy szüleid majd nyugodtabb életet éljenek, talán egy szép balatoni tájon. Mi köszönjük a szép tervet, ha a jó Isten is úgy akarja, hisszük, hogy meg is valósul... Óvatos légy! Nagyon vigyázz! Ne rohanj, ha nem biztos az utad. Szeretettel üdvözöl, csókol apukád.” 289
