Szakál Aurél (szerk.): Balotától Balotaszállásig - Thorma János Múzeum könyvei 21. (Kiskunhalas, 2006)
Balotaszállás 1952–2006 - Ö. Kovács József: Gazdasági és társadalmi átalakulás
tésekről. A következő idézetek lényegében mind egy „osztályellenségre”, az egyházra, még inkább a vallásosságra vonatkoznak. Az érvelésekben mindig igyekeztek felelősöket találni. A szocialista korszak pedagógusai ilyenkor is a párt kiszemeltjei lettek, mint látható, itt éppen bűnbakként léptek színre. „Kovács G.: vannak párttagok, akik dacára annak, hogy párttagok, gyermekei áldozni és bérmálkozni járnak a templomba. [...] Schama Ferenc: nagyon helytelen körülmény az, hogy az úttörők piros nyakkendővel a templombaj árnak. Véleménye szerint ezért a pedagógusok a felelősek, és elsősorban is az ő hibájuk ez. Javasolja, hogy a pedagógusokat vonják felelősségre. [...] Gál Mihály: Több helyen megtörténik, hogy templomba jár a pedagógus. E téren komolyabban felelősségre kellene vonni őket. [...] Botka József: utólag jutott tudomásomra, hogy olyan ember jött hozzánk dolgozni, aki valamikor a papnak harangozott, vagy egyházi adószedő volt.”70 A kiskunhalasi járás vezető kommunistái lényegében tisztában lehettek vállalkozásuk nehézségeivel, hiszen az 1950-es évek pártos panaszaira bukkanhatunk az 1960-as években is. Tapasztalati tudásuk, helyismeretük alapján nagyjából sejtették azt, amit a történetkutatói, demográfiai elemzés is igazol, miszerint a falvak népességének öregedése, az elvándorlás, a munkaerőhiány önmagában is teljesíthetetlenné tette a tsz-szervezést. A meglévő tsz-ek tagságának életkora ezen vélemény szerint 50 év felett volt. Igaz, hogy ők erre hivatalosan ellenszerként a „tsz-tagság nevelését” javasolták. Horváth István járási párttitkár ugyanezt a problémát és hiányosságot vélte felfedezni a kádemevelésben. Mindamellett a párton belüli korrupcióról és egyéb kérdésekről is beszélt. Idézünk az összefoglalójából: „Vannak hajlamok az adminisztratív intézkedések felé való eltérésre. Baráti körök kialakítására. Nem lehet elzárkózni a tömegtől, de a tömeg uszályába sem lehet kerülni, és főleg nem lehet az, hogy idegen elemekkel baráti viszonyt kialakítsanak. A baráti körök kialakítása egyik-másik helyen helytelen irányba terelődik. Sok az italbarátság, s a női kapcsolatok kialakítása is egyre fokozódik. Kíméletlen harcot kell folytatni minden ilyen megnyilvánulás ellen. Sok probléma van a család és a feleségek nevelésénél. Sok a nagyzási hóbort, ezzel helyettesítik egyesek a kommunista szerénységet.”71 Történeti összefüggéseiben szemlélve a párttitkár által elmondottakat, nem fedezhetünk fel új emberi magatartásmódokat. Nyilván arról van itt szó, hogy a magát élcsapatnak hirdető párttagság, sok tekintetben ugyanúgy mint a társadalom más részei, beágyazódtak az emberi kapcsolatokba. A konfliktus itt valójában a kommunista utópia, a tabusítás és az emberi szükségletek között feszült. A termelőszövetkezet mint utópia és mindennapi gyakorlat Az 1945 utáni törvények72 alapján a földművesszövetkezet hivatalos célja az volt, hogy a „tervszerű mezőgazdasági termelést elősegítse és irányítsa”, s minél inkább fejlesszék a gépi művelést.73 A későbbi módosítások a gazdasági megfontolásokon túl rendszerint arra irányultak, hogy a „kulákokat” kizárják ezekből a földbérlő- szövetkezetekből és termelőcsoportokból. Ilyen jellegű szövetkezeti formát legalább tíz földműves alakíthatott minimum 30 hold földterülettel. Azonban azt is kikötötték, hogy az nem lehetett tag, akinek a tulajdonában lévő ingatlan kataszteri tiszta jövedel200
