Mészáros Ágnes: Kiskunhalasi hiedelmek - Thorma János Múzeum könyvei 19. (Kiskunhalas, 2005)
A természetre vonatkozó hiedelmek
Másnap tudták meg, hogy a szomszédnál is járt a rongyos szűrii öreg lisztet kérni, de elkergették... Máskor a mezsgyeszélen ebédelő aratóktól kérdezett valamit egy hasonló külsejű ember, de csak tréfás, kétértelmű válaszokat kapott. Az idegen nem mutatta, hogy haragszik, de ahogy még csúfolódnának vele, egyszer csak nincs sehol. A következő percben forgószél keletkezett, s egy szempillantás alatt televágta az ételüket homokkal. Káromkodtak is az aratók pogányul. A csősz meg, ahogy velük evett volna, kapta a bicskáját és mérgesen belevágta a forgószélbe. A mint a bicska elröpült, a csősz nagyot ordított. Kérdezik a többiek, hogy mi baja lett olyan hirtelen? Az csak káromodik és rázza a kezét: tiszta vér volt. Keresték az eldobott bicskát, de nincs sehol. Elköszönt a csősz, megy hazafelé, de a gunyhója helyén csak üres föld van. Végre, vagy száz lépésre megtalálta pozdorjává törve. Más ezt nem tehette, csak a garabonciás. Molnár Antal 1983-ban Bodogláron olyan történetet mesélt, amelyből kiderült, hogy a garabonciás kígyója segítségével támasztott vihart: Vót itt egy baromkút, olyan 600 méterre, nagyon jó víz vót abba, magam is ismertem. Az egyik illető, mikor gyiin hazafelé lóháton, nagyon melege vót, meg szomjas vót. Megáll ottan, a lovát megköti a kétágashoz, hogy majd fölhúzza a vödröt. De ilyen pandalyos [párkányos] vót a kút, a rovás szűkebbre vót véve, le vót tetőzve, hogy az állat bele ne essen. Hát, mikor belenéz, akkó látja, hogy egy óriási kígyó ott van a kútba. Hát bizony az ű szomja elmúlt, nem vót kedve inni. Előtte vót valami nagy vihar, és azok a garabonciások hagyták ezt a kígyót itt ebbe a kútba. Utána megen [megint] csak jött egy óriási vihar, akkó meg eltűnt a kígyó. A halasiak villámcsapás ellen virágvasárnapi szentelt barkát tartottak az ablak vasára kötve, hogy ne csapjon villám a házba, vagy a baltát élével fölfelé kidobták az udvarra, az eresz alá, hogy elvágja a viharfelhőket. Veszélyben volt az, aki a nagypénteki mosás tilalmát megszegve olyan ruhát viselt, amit ilyenkor mostak. A szomszédos Kiskunmajsán viharba került a búcsús menet, s a búcsúvezető kiállította a csoportból azt, akin nagypénteken mosott ruha volt, és levettette vele, nehogy beléjük csapjon a villám. Ha idegen halottat vittek keresztül a város határán, akkor is féltek, hogy jég veri el a határt. A villámcsapást Isten csapásának tartották, Isten a bűnösöket büntette vele. Ha már megérkezett a zivataros idő, sütőlapáttal vetettek keresztet a viharfelhőkre, hogy eloszlassák vele őket. A sütőlapáttal végzett mágikus erejű mozdulatokkal néhányan képesek voltak a viharfelhőket más irányba terelni. Kiss Mária 1958-ban jegyezte le ennek a módját:59 A sütőlapáttal szét kell vágni a felhőt, és a jégverés elmegy más irányba. Olyanformán kell szétvágni a felhőt, [...] hogy a sütőlapátot élével a vihar felé tartjuk, és fölemeljük az ég felé, és a felhő közép tája felé vágunk vele a földig. Elsőnek észak felé meghajtjuk a lapátot, azután délnek csapunk vele egyet. Ismét északnak fordítjuk a felhő felé, és ismét délnek csapunk vele. Ekkor a lapátos felét a felhő felé, a közepe felé fordítva letesszük, 25
