Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 2. - Thorma János Múzeum könyvei 18. (Kiskunhalas, 2004)
Történelem - Novok Rostás László: Mélykút II. világháborús áldozatai
Mélykút II. világháborús áldozatai 359 legfontosabb, mindenek előtt a gazdaság érdekei állnak. Ha az uradalomnak szüksége van a 6—12 éves gyermekek munkaerejére, az i.t. intéző úr korlátozás nélkül viszi őket a munkába. Teljes fokú a kiszolgáltatottság, teljes fokú az elmaradottság itt. Ilyen körülmények uralkodtak az 1930-as évek majori iskoláiban, s itt, ezekben a majori iskolákban teremtett rendet Nagy István népiskolai tanító úr vallásalapítványi támogatással. Sok helyi küzdelem árán meg tudta szervezni a kisdiákok rendszeres iskolába járását. A tanulást segítő iskolai felszereléseket szerzett: (a kor színvonalán álló) számológépet, térképeket, földgömböt teremtett elő, képeket, szemléltető ábrákat vitt iskolájába. Kiváló rajzkészségével maga is hozzájárult az oktatás szemléletessé tételéhez. A palatáblákat ő cserélte fel füzetekre a majorban, a palavessző helyett ceruzát, irótollat adott tanulói kezébe. Tornaszereket szerzett, s az iskola melletti téren állította fel „szabadtéri tornacsarnokát”. Tanulói részvételével, a tanyavilág fiatalságának a bekapcsolásával műkedvelő csoportot hozott létre. Előadásaikkal, megemlékezéseikkel, szerepléseikkel az egész tanyavilág művelődését, élményszerű szórakoztatását szolgálták. A megújított iskolában tanította aztán diákjait a betűvetésre, emberségre, hazaszeretetre. Elkezdett tehát valamit, ami nagyon fontos az elmaradottak felemeléséhez. Életének újabb nagy állomását 1938-ban kötött házassága jelentette. Felesége, Zakupszki Irén személyében mindvégig megértő, segítő, hűséges társra lelt. Házasságukból két gyermek született: Ildikó és Gábor. A családi boldogságnak, az iskolai munkának azonban rövidesen véget vetett a háború. A második világháború legválságosabb időszakában, amikor Magyarország határait közvetlenül fenyegette a kelet felől érkező hadsereg félelmetes fegyvereivel, tömegeivel, nem kevésbé félelmetes hírével, a haza őt is a hon mentésére szólította. A behívóparancs - 1944. augusztus 18-án - Orosházára rendelte. A gyalogos laktanyában kellett jelentkeznie. Az első hívásra indult. Nem hódítani ment. Védeni akarta az ellenség által fenyegetett országát, faluját, családját, iskoláját. Idegen földre sohasem lépett. Bevonulása után már csak néhány tábori levelezőlap, levél megírására jutott ideje. Mindvégig reménykedett a hazatérésben. A rossz előérzetek, félelmek között gyötrődő családját ő vigasztalta, ő tartotta bennük a lelket kintről, a frontról. Utolsó levelét családjának 1944. október 2-án, Kondoroson keltezte. Szíve utolsó dobbanásáig kitartott harci állomáshelyén. Testét valahol a Tiszántúl harcmezőin fogadta be a magyar föld. Hazavárta őt mindenki: özvegye, árvái, nevelőanyja, kiterjedt rokonságának minden tagja, hazavárta őt szülőfaluja. Hősi halálának 50. évfordulóján családtagjai - az emlékezők jelenlétében - emléktáblát avattak. Az emléktáblán az elesett hős áldozatára emlékeztető sorok olvashatók. Az emléktáblát egykori munkahelyén helyezték el, hogy örök időkre hirdesse Nagy István népiskolai tanító példáját. Példáját a munka szeretetében, a család szeretetében, a haza szeretetében. Nagy István tanító úr hosszú, 50 éves távoliét után hazatért. Visszatért szülőfalujába. Újra itt él közöttünk, hogy folytassa azt a munkát, amelyet hivatásszerűen végzett. Nevelni fogja ifjúságunkat emberi példájával, hazafias áldozatával. Mélykút népe, tanulóifjúsága legyen méltó Nagy István emlékéhez! NAGY, ISTVÁN MÉLYKÚTI TANÍTÓ 31 ÉVES KORÁBAN * » A TISZÁNTÚLI HARCOKBAN VESZTETTE ÉLETÉT 1944. OKTÓBER HAVÁBAN TANÍTÓHOZ MÉLTÓAN HU VOLT HAZÁJÁHOZ EMLÉKÉT TISZTELJÜK.^ 5. Nagy István néptanító emléktáblája
