Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 2. - Thorma János Múzeum könyvei 18. (Kiskunhalas, 2004)
Történelem - Szabó Róbert: Egy értelmiségi parasztvezér. Nagy Szeder István (1907-1994)
Egy értelmiségi parasztvezér 245 lődését.46 Több hónapig csak adatokat gyűjtöttek róla, majd feltérképezték múltját. Koalícióellenes magatartást akartak rábizonyítani, ezért reakciós kijelentéseket kerestek papírról felolvasott beszédeiben. (Egyes elégedetlen halasi volt vezető kisgazdáktól és koalíciós ellenfeleitől kaptak ehhez segítséget.) Az AVO pontos információkkal rendelkezett a Magyar Függetlenségi Párt belső ügyeiről is. Beépített embereik révén értesültek az MFP képviselőcsoportjában elhangzott megbeszélésekről, tisztában voltak a Pfeiffer távozása után kialakult helyzettel. így tudtak arról is, hogy Dálnoki Miklós Béla Nagy Szeder Istvánt a párt Politikai Bizottsága megválasztandó tagjának jelölte.47 1947. november 10-én a Polgári Demokrata Párt vezető személyisége a beszerzett információk alapján még az MKP egyik legbefolyásosabb vezetőjének, Révai Józsefnek írott levelében is azon „jóhiszemű” MFP képviselők között említette a nevét, akik- kel a kommunista párt jóváhagyása esetén a PDP-be való átlépéséről tárgyalásokat lehetne kezdeményezni az MFP felszámolása után.48 A puhatolózás eredményéről nincsen adatunk, de ha történt is ilyesmi, a későbbi események ismeretében feltételezhető a pártelnök elutasító válasza. Halasi párthívei már régóta érezték, hogy veszélyben van elnökük biztonsága. A nagyválasztmány határozata alapján 1947. október 22-étől nappal a fiatal párttagok őrizték, éjszakánként az idősebbek virrasztottak a háza körül.49 Végül mégis győzött az erőszak és a túlerő. Előbb Kecskemétre vitték, majd a fővárosba szállították. Kihallgatása az Andrássy u. 60- ban folytatódott, ahol a kihallgató tiszt pénzt és külföldi letelepedést ígért, ha átviszi a pártszervezetet a baloldali kisgazdák táborába.50 Másik szóbeszéd szerint arra szólították fel, hogy úgy szervezze meg az ország életét, mint a halasi kisgazdapártét.51 Onnan a Mosonyi utcai tolonc- házba hurcolták. Csak jóval letartóztatása után, 1947. december 19-én internálták hivatalosan, mert ’’szembehelyezkedett a demokratikus renddel és szabotálta a pártközi megegyezést”.52 Letartóztatásának hírére otthon maradt hívei élelmiszercsomagokat küldtek számára, szervezetüket csak a lefogása után két héttel, november 29-én rendőri erőszakkal tudták felszámolni.53 Februárban áthurcolták, a volt IV. Károly laktanyában berendezett gyüjtőtáborba. 1948. december 4-én innen a Buda-Dél intemálótáborból átkeresztelt Petőfi laktanyából szabadult ki. A meghurcolt politikus számára még néhány hetes budapesti kényszertartózkodás várt, majd engedélyezték hazatérését. Megérkezését követően is folyamatosan rendőri felügyelet alatt élt, amelyet csak 1950. április 3-án oldottak fel.54 Belső száműzetésben Az elkövetkező otthoni évek sem voltak nyugalmasak számára. Hívei szétszóródtak, egzisztenciális okok miatt kerülték a legártalmatlanabb kapcsolattartást, találkozást is volt vezérükkel. Politikai szerepvállalás szóba sem kerülhetett, minden energiáját a megrendült anyagi helyzetük stabilizálására fordította. A magánszemélyeknél elvégzett korábbi munkáiért járó elmaradt fizetésének töredékét tudta csak megszerezni. A szakma államosítása miatt magánmegbízatásai is elmaradtak, apósa nyugdíjából éltek, a megélhetés érdekében el kellett adnia a nagyapai örökségből származó szőlőt is, mert eleinte állást sem kapott.55 A rendőri felügyelet feloldása után is érzékelte, hogy figyelik tevékenységét, ezért igyekezett minden kapcsolatot megszakítani a külvilággal. Ennek ellenére az Államvédelmi Hatóság Bács-Kiskun Megyei Osztálya 1950. december 23-án elrendelte tevékenységének, utazásainak szemmel tartását.56 Többszöri sikertelen álláskeresése után csak 1953. májusában tudott elhelyezkedni a Kecskeméti Földnyilvántartó kiskunhalasi kirendeltségén.57 A kényszerű bezártság idején visszatért a sokáig háttérbe szorított másik szenvedélyéhez, a halasi múlt emlékeinek rendszeres gyűjtéséhez és feldolgozásához. Csak az íróasztalának dolgozott, a megjelentetés bárminemű csekély reménye nélkül készítette dolgozatait. 1950-ben
