Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 2. - Thorma János Múzeum könyvei 18. (Kiskunhalas, 2004)
Történelem - Cseri Gábor: Fekete Imre polgármester levelei. Jelentések Kiskunhalas város helyzetéről a főispánnak
Fekete Imre polgármester levelei 237 Feltétlen szükséges és kívánatos tehát, hogy a második közjegyzői állás fenntartassék, és ezt az állást lehetőleg olyan személy nyerje el, aki ennek a vidéki gazdavárosnak közéletében hajlandó részt venni, és egy komoly politikai harcosa lesz Flalas társadalmának. Én a személyre vonatkozólag nem kívánok javaslatot tenni csupán a kettős közjegyzőség fenntartásának szükségességéhez és egy megfelelő egyén kinevezéséhez kérem Méltóságod támogatását, mert úgy vélem, hogy ezen kérelemmel Halas város politikáját szolgálom, ami Méltóságodnak is mindenkor célkitűzései közé tartozott. Fogadja Méltóságod őszinte tiszteletem nyilvánítását polgármester Méltóságos Főispán Úr! 17 eln./l933 Kiskunhalas megyei város ínségenyhítő tevékenységéről hivatalos tisztelettel jelentem, hogy városom az inségenyhítő tevékenységet az e célra engedélyezett és kivetett ínségjárulék felhasználásával bonyolítja le. Az ínség céljára való gyűjtés teljesen eredménytelen. Minden társadalmi osztály az életszükségletek biztositásán kívüli súlyos adóterhek miatt adakozásra nem hívható, sőt képtelen. A közterhek, a megélhetési gondok mndenkit súlyosan érintenek és az ínségre vonatkozó gyűjtésre feleletül adják, hogy erre vonatkozó emberi kötelezettségeiknek az ínségj árulék fizetésével tesznek eleget. Városunkban a nélkülözés igen nagy, nagyon sok család életszínvonalát a lehető legalacsonyabbra süllyesztette, de azért nem lehet azt mondani, hogy egyes emberek éhen halnak. A községi törvény rendelkezéseinek megfelelően mindazon munkaképtelen egyének, akiknek tartásra köteles hozzátartozói nincsenek közsegélyben, vagy szegényházi ellátásban részesülnek, akiknek pedig tartásra köteles hozzátartozóik vannak, tartási kötelezettségük teljesíthetése végett az ínségenyhítésre végeztetett munkákban részt vehetnek. Az ínségenyhítő mozgalom céljaira a kivetett ínségjárulék szolgál, sem állami, sem vármegyei segélyt nem kaptunk. A foglalkoztatott munkások száma kb. 200, azonban a munkához jutottak száma jóval nagyobb, mert a jelentkezők folyton változnak. Egyesek elmaradnak és mások jönnek helyettük. Útépítés, füves telepítés és nádvágás munkákkal vannak foglalkoztatva az ínségesek. Amint már fentiekben előadtam, hatóságom területén, habár éhenhalás veszélye nincs, a legnagyobb mérvű nélkülözések vannak, úgy, hogy az ínségmunkák juttatása nélkül az éhenhalás veszélye is kísértene. A segélyezésnek munka juttatásával való eszközlése a legmegfelelőbb és a szükséges fedezetnek biztosítása is a legcélravezetőbb, ha arról minden község maga gondoskodik és pedig e célra adó, külön ínségjárulék kivetésével. Az adománygyűjtés eredménye nem csak, hogy kielégítő nem lenne, de amidőn egyesek magukat erejükön felül megerőltetnék, mások, akik talán könnyebben tehetnék, de kevesebb megértéssel vannak, elvonnák magukat az adakozástól. Jövőre vonatkozóan is helyénvaló lesz, ha minden város maga gondoskodik ínségesei megsegítéséről és a szükséges fedezetet adománygyűjtés helyett közadó formájában biztosítják. Megjegyzem még, hogy a nagyobb ínség még ezután fog mutatkozni, mert a gazdasági válság a gazdasági termények alacsony ára miatt a munkáltatások magánosok részéről csak a legszükségesebbre szorítkoznak és így a munkaalkalmak kiegészítésére az ínség munkák további fenntartása szükséges. Kiskunhalas, 1933. márc. 24. sk. polgármester