Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 2. - Thorma János Múzeum könyvei 18. (Kiskunhalas, 2004)
Történelem - Kolozsváry-Kiss István: A Kolozsváry-Kiss család története
192 Dr. Kolozsváry-Kiss István sággal. (Azidőtt nem volt ritka eset az özvegyek és árvák kisemmizése.) Az özvegy Halason ismét férjhez ment és gyermekei születtek. Istvánnal nem sokat törődött, nem taníttatta, hanem beadta vargainasnak. Istvánnak nem nagyon fűlt a foga a vargamesterséghez, őt az állatok, különösen a szarvasmarhák érdekelték, a műhelyből is folyton azokat bámulta, amint hajtották a vásárokba. A mester egyszer hozzá is vágta a kaptafát: - Mit bámulod azokat a marhákat, amilyen kétbalkezes vagy, soha nem fogod annyira se vinni, hogy legalább egy tehened legyen! Mihelyst hozzájutott István a szerény apai örökségéhez, azonnal nekilátott a marhakereskedésnek, akkori szóhasználattal: a tőzsérkedésnek. A napóleoni háborúk után hatalmas élelmiszerszállítmányok mentek Magyarországról nyugatra. Ennek fuvareszköze az ökrös fogat volt, amelynek hatékonysága azon múlott, hogy mennyire sikerült az ökrök párosítása. Ehhez pedig Istvánnak kivételes érzéke volt. Vásárról vásárra szekerezett, s már útközben kiszemelte a vásárra hajtott ökrök közül, hogy melyik melyikkel párosítható, ezeket a vásárban megvette, s rövid szoktatás után a következő vásáron már ökörpárosként értékesítette, jelentős haszonra téve így szert. Amit aztán földvásárlásba fektetett. A jászkun redempció során eladósodott redemptus gazdák kénytelenek voltak földjeiket, vagy azok egy részét eladni, s ezeket készpénzzel rendelkező kereskedők, tisztviselők, tanárok, orvosok, ügyvédek, stb. vásárolták fel. István az 1848-as forradalom kitörésekor már jelentős virilistája Halasnak, be is választották a „csendre felügyelő választmány” tagjai közé, júniusban pedig sógorával közösen 380 ezüstforintot adott a nemzetőrség útba indítására. Az Ö. Kovács József és Szakái Aurél szerkesztésében kiadott „Kiskunhalas története 2. kötet” (Kiskunhalas, 2001.) 370. oldalán olvasható: „A 19. század kerületi szinten is egyik legnagyobb földszerzője a redempció után beköltözött nemes Kolosváry István, aki 1820-1848 között mintegy 110 (!) földvásárlást hajtott végre. A kisebb birtokokat nagyobbra cserélte, a különbözetet pénzzel fizetve ki, így 30 év alatt kb. 65000 váltó Ft-ot és 1000 pengő Ft-ot fektetett földvásárlásba. (Ez a birtoknövelési módszer a korszakban általános volt.) Az 1850-es években a vagyon 1140-1320 redempciós Ft-os földből állt, amihez 1855-ben 126 hámos ökör és 6 hámos ló, 170 szarvasmarha, 10 ló, 7 szamár, 10 sertés és 1500juh tartozott.” Ez a gyors és látványos meggazdagodás sokak irigységét felkeltette, s az alaptalan vádaskodások sem voltak ritkák. Említést érdemel Gőzön István parasztverselő esete. A redemptus birtokosság elhatározta az addig közösen használt legelők felparcellázását, és 1854-ben megbízták Halácsy Miklós és Magyar János szegedi mérnököket a földmérés és a tagosítás munkájának elvégzésével. Gózont a család úri, tanult ága az 1861 -tői 1863-ig tartott tagosítás során úgyszólván teljesen kisemmizte, amiért is hosszú, vádaskodásokkal teli versezetben „leplezte le” a tagosítás valódi, vagy vélt visszáságait, néven nevezve a tagosítás állítólagos haszonélvezői között a négy Pázsitot, Zsenyt, Bessenyeyt, Péter Antalt, Tóth doktomét és Kolosváryt. Az utóbbiról a következőt írta: „Vargainasból lön egy gazda itt úrrá, Míg élt, a szerencse arra sosem únt rá. Kézen vezetgette mindig, amije csak megvolt, Annak ezer forint redempciója volt. Halácsyt sok pénzzel megajándékozta, És az a sok pénzért úgy kipallérozta, Hogy kétezer holdat kitesz a birtoka, Járja a járást a barom és juh falka.
