Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 2. - Thorma János Múzeum könyvei 18. (Kiskunhalas, 2004)
Történelem - Bánkiné Molnár Erzsébet: Földhasználat Halason a 18-19. században
158 Bánkiné Molnár Erzsébet nát öltse fel.”51 A beültetett szőlőt 1842 előtt sem vehette vissza a tanács, csupán taksával terhelhette. Azzal, hogy a szőlőföldet véglegesen megfosztották redempciós jogaitól, az utolsó akadályt is elhárították a szabad, öröktulajdonná válása elől. Erdő A redempció idején Halas fában szegény. A kevés erdősített területet a redempciókor osztatlan köztulajdonban hagyták, s alig zárult le a földváltás, amikor Mária Terézia királynő 1769- ben kiadott országos erdőrendtartását52 megelőzve 1762-ben megszületett a Jászkun Kerület erdőrendtartása. A jászkun erdőrendtartást „az erdők ültetése s azok megóvása iránt” megfogalmazott statútumot 1762. március 26-án fogadta el a generális közgyűlés. A rendtartás az erdőültetés felügyeletét a kerületi kapitányok hatáskörébe utalta, az ő feladatuk lett a telepítésről és az új erdők védelméről való gondoskodás,53 amit a helyi tanácsok közbejöttével hajtottak végre. A statútumokkal, központi rendeletekkel, és kerületi határozatokkal szabályozott és felügyelt erdőtelepítés és gazdálkodás a központosítás ellenére megtartott települési sajátosságokat, s őrzött némi tanácsi koordinálású autonómiát az erdőélésben. A helyi önkormányzatok szabad mozgástere az erdőföld osztatlan közös redemptus tulajdonából fakadt, ami fölött a birtokos közösség, illetve az azt képviselő tanács gyakorolta a rendelkezési jogok többségét. A birtokos közösség egyetértésével határoztak arról, hol, mekkora területet jelöljenek ki erdőtelepítésre, s arról is, kik, milyen feltételekkel birtokolhatják az erdőföldet. Lényegében az elvégzett munkáért bizonyos feltételekkel elnyert erdőélési jogról beszélhetünk. A telepitő csak a fákat, s nem a földet kapta tulajdonba. A föld közös redemptus tulajdon maradt. Halas város 1755-ben kevés fehértói nyárfaerdejét városi tulajdonba vette.54 Ez körülbelül azt jelenthette, hogy az erdőre csősz vigyázott, s csak tanácsi engedéllyel vághattak fát az erdőből. 1763-ban azt írták a Jászkun Kerületnek, hogy a város határában két erdősített terület van, és mindkettőre csősz vigyáz.55 Sajnos a területeket nem nevesítették. Talán a már említett nyárfaerdő mellett a másik a tölgyes erdő lehetett Balotán, ami 1773-tól szintén városi kezelésbe került. Janó Ákos az 1800-as évek elejére teszi a felső balotai erőtelepítés kezdetét.56 Ugyanebben az évtizedben alakult ki a harmadik erdősített terület Pirtón. Erdőföldet redempciós jog alapján osztottak. Egyszerre nem nagy területet erdősítettek. A fatelepítésre kijelölt határrész rendszerint másra alig használható homokos föld volt. Szervezett faültetésről a kerületi erdőrendtartás után beszélhetünk. 1765 tavaszán, pl. fűzfát telepítettek kerületszerte.57 A Kiskun Kerület minden településén több ezer fűzfát ültettek el. Ahol a megszabott famennyiséget nem ültették el, ott a főbíró 12 Ft, a nótárius 6 Ft, s minden tanácsbeli 12 Ft büntetést fizetett saját pénzéből. Az erdőtelepitésre jótékonyan hatott a selyemhernyó-tenyésztés szorgalmazása. 1770-es években szinte minden helység határában epreserdőket létesítettek. Szükség volt a homokfogó fákra, mert a néhány évvel korábban ültetett fűzfákból alig maradt.58 Tiz év múlva jegenyenyár telepítést szorgalmaztak. A csemetéket a Jászkun Kerület központilag szerezte be Vácról, s osztotta el a helységek között. Egy-egy település 300-600 csemetét kapott ültetésre.59 A fűz és a nyár után égerfákkal és ismét fűzzel próbálkoztak, majd 1794-ben a helységek vörösfenyő magvakat kaptak, vetési útmutatóval.60 A telepítésre kijelölt földet a redemptusok között osztották, közcélra városi erdőket telepitettek. A koordináló feladatot és a szakszerűség biztosítását a kerületi közgyűlés mindenkor a kinevezett inspektoron keresztül látta el. A közgyűlésben alkották és fogadták el azokat az operátumokat, amelyek az erdőültetés módját írták elő. A telepítésre alkalmas helyet a kerületi mérnök mérte ki, rendszerint a „közhomokból” s csak a felnövekvő fák tulajdonjoga illette a telepítőt. Felmerül a kérdés, miért ragaszkodtak a redemptusok elsőségi jogához az olyan föld
